Egyes tanulmányok szerint a vércsoportunk nagyban meghatározza, hogy milyen betegségekre hajlamosabb a szervezetünk. Igaz, hogy nem minden orvos és hozzáértő ismeri el ezt a tanulmányt és kutatási eredményt, mivel ha csak azokra a betegségekre fókuszálnánk, amelyek az adott vércsoportunkat érintik, akkor nem igazán figyelnénk másra. Elsősorban az egészséges életvitelre szükséges törekedni, hogy ezzel – lehetőség szerint – sokféle betegség elkerüljön bennünket. Cikkünkben felsorolunk néhány olyan betegséget, amely az egyes vércsoportú embereket fenyegetheti.
A szívbetegség a krónikus betegségek talaján jön létre. A kutatások azt mutatják, hogy a 0-ás vércsoportú emberek esetében alacsonyabb a szívbetegségek és a szívkoszorúér-betegség kockázata. A szakértők szerint a többi vércsoportú emberekre jellemző általában a magas koleszterinszint, ami fokozza a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, illetve ezek az emberek magasabb fehérjeszinttel is rendelkeznek, ami pedig a véralvadás kockázatait növeli meg.
A különféle gyomorbetegségek jobban érinthetik azokat, akik A, B vagy AB vércsoporttal rendelkeznek, legalábbis az eddigi kutatási eredmények szerint. A Helicobacter pylori nevű baktérium jellemzőbb azoknál a személyeknél, akik A vércsoporttal rendelkeznek. Ez a baktérium táptalaja lehet az olyan betegségnek, mint a gyomordaganat, továbbá gyulladást és fekélyeket is okozhat.
A kognitív problémák az agyhoz, annak működéséhez és egészségéhez kapcsolódnak. A feljegyzések szerint a memóriaproblémák elsősorban az AB vércsoporttal bíró embereket veszélyeztetik.
A rákos megbetegedések kiemelkedők azok körében, akiknek A, AB vagy B típusú a vércsoportjuk. Az ő vörösvértestjeik molekulái ugyanis segítenek a H. pylori nevű baktérium elszaporodásában, és ez a baktérium nemcsak a gyomorrák, hanem a hasnyálmirigyrák kialakulásában is nagy szerepet játszik.
Stressz hatására stresszhormonok, úgynevezett kortizolhormonok szaporodnak el a szervezetben. Az A vércsoportú emberek hajlamosabbak a stresszelésre, mivel a szervezetükben alapból is több a kortizolhormon, mint más emberek szervezetében. Számukra javasolt a különféle stresszkezelési technikák elsajátítása.
A gyomor betegségei nem merülnek ki csak a daganatokban. A gyomorban úgynevezett peptikus fekélyek is létrejöhetnek. Ez a betegség elsősorban a 0-ás vércsoportú embereket veszélyezteti.
Vérrög főként az alsó végtagokban alakul ki, de ez a vérrög vándorolhat is, amely aztán a tüdőbe is bekerülhet tüdőembóliát okozva. Mely embereknél nagyobb a vérrög kialakulásának a kockázata? Az A, a B és az AB vércsoportú személyeknél.
A hosszabb élettartam elsősorban a 0-ás vércsoportú emberekre jellemző, mivel esetükben a legalacsonyabb a szív- és érrendszeri betegségek kockázata. Márpedig a halálozási kockázatokat általában az ilyen típusú betegségek emelik meg igazán.
Voltaképpen maga a vércsoport meghatározása és ismerete nem ad magyarázatot a termékenységre, azonban mégis szerepet játszhat abban, hogy egyes nők termékenyebbek, mint más hölgyek. Ebben az esetben is elsősorban a 0-ás vércsoporttal rendelkező nők bizonyultak termékenyebbnek.
A vizsgálati eredmények azt mutatják azonban, hogy a 0-ás vércsoportú személyek körében magasabb azoknak a száma, akik 2-es típusú cukorbetegségben szenvednek.
Én a vércsoport szerint vagyok vegetáriánus 27. éve és ezzel a táplálkozással gyógyítok 100 %-os sikerrel. Zombori doktorral mi lektoráltuk az 1997-ben magyarul megjelent könyvet és megkaptam az engedéyl a kiadótól, hogy egy rövidített 51 oldalas, A5-ös könyvet adjak ki, csoportosítva az ételeknél a vércsoportoknak való megfelelőségét. A jótékony éelek gyógyítanak, a semlegesen is javítanak az immunrendszerünk hatékonyságán, míg a kerülendő ételek betegségeket idéznek elő. A burgonya például a 0-ásoknál és az A-soknál sclerózis multiplex betegséget okoz, az AB-seknél és a B-seknél ugyanezt a betegséget okozza a csirkehús. Minden egyes vércsoportra kidolgoztam a mazdaznan.hju elvekre épülő egyéb táplálkozási szabályokat, amely külön füzetekben megjelentek és kaphatók Számít az is, hogy egy ételkombinációt milyen ételtársítással készítünk el, meg az is, hogy egy nagyobb étkezésnél betartjuk-e az emésztés sorrendjére vonatkozó törvényességeket, melyeket dr. O.Z.A. Hanish professzorék már 120 évvel ezelőtt megállapítottak és igazoltak. A táplálkozás egy tudomány, amelynek a mai civilizációs ártalmakkal teli világunkban van egyre nagyobb jelentősége, mert a vércsoport szerinti táplálkozással immuntartalékokat tudunk képezni a testünk számára és ez azért fontos, mert a jelenlegi testünkben kell leélnünk a hátralévő életünket!
Hol kaphatóak a táplálkozási jegyzetek az egyes vércsoportoknak?
Hosszú ideje olvasgatom hírleveleiket melyekből mindig nagyon sok mindent tudok és tanulok meg. De számomra most ez nagyon érdekes volt. Még nem is olvastam ilyen témájút sehol. Nagy-nagy köszönetem!!!!!!