fbpx

DO-IN a betegségek megelőzéséért

Do-in torna otthoni körülmények között a szőnyegen.

Kínában már ősidők óta alkalmazzák a do-in módszert, amely nem a betegségek gyógyítására, hanem azok megelőzésére alkalmazható. Néhány gyakorlatot mi magunk is elvégezhetünk. Ezek a gyakorlatok azokat az energiaraktárakat képesek feltölteni, amelyeket meridiánoknak is neveznek és amelyek egy-egy szervhez kapcsolódnak. Ilyen szervek például a máj, a tüdő, a szív vagy az epehólyag.

A do-in gyakorlatokat nem javasolt étkezés után végezni. Szakemberek szerint érdemes reggelente ezzel kezdeni a napot, de természetesen este, lefekvés előtt végezve is ugyanolyan hatásos. A gyakorlatokat bárki végezheti, nem számít a nem és az életkor sem. Betegség esetén is lehet végezni, illetve idősebb személyek is nyugodtan próbálkozhatnak vele. Ha úgy érzi, hogy egyedül nem megy, akkor feltétlenül kérjen meg valakit, hogy segítsen a gyakorlatok helyes kivitelezésében. Mint említettem, ezeket a gyakorlatokat otthon is könnyedén el lehet végezni, azonban ha teheti mindenképpen vegyen részt oktatáson, hogy aztán a jövőben teljesen szabályosan legyen képes végigcsinálni a do-in feladatokat otthoni körülmények között is.

A gyakorlatok előtt mindenképpen melegítsen be. Majd feküdjön le a padlóra, a fejét és a felsőtestét kicsit emelje fel. A két lábát is emelje fel a talajról, a térdeit pedig kulcsolja át a kezeivel, a hátát pedig görbítse meg. Dőljön hátra, majd hintázzon a hátán óvatosan előre és hátra. Végül üljön törökülésbe, fogja meg a lábujjait és próbáljon teljesen ellazulni.

Maradjon ebben a pozícióban, és érintse össze a két sarkát. Kezével kulcsolja át a lábujjait, és vegyen egy mély lélegzetet. Majd egyenes háttal hajoljon előre, próbálja meg a homlokát a lábujjai felé közelíteni. Fújja ki a levegőt, egy-két másodpercig ne csináljon semmit, majd ismételje meg a gyakorlatot, amely a szívre és a vékonybélre van kedvező hatással.

A következő gyakorlat a máj és az epehólyag működését segíti elő. Üljön le a padlóra, a két lábát pedig rakja akkora terpeszbe, amekkorára csak bírja. Vegyen egy mély lélegzetet, majd hajoljon a bal lábára, közben a kezével fogja át a talpát. Maradjon így két másodpercig, majd csinálja meg a gyakorlatot a másik lábával is.

A keringésre van jó hatással a következő feladat. Maradjon ülő pozitúrában. Üljön törökülésbe, majd érintse meg a bal kezével a jobb térdét, a jobb kezével pedig a bal térdét. Hajoljon előre, közben mindkét kezével nyomja lefelé a térdeit, ahogy csak tudja. Most az a karja, amelyik lent volt legyen fent és fordítva, és így is csinálja végig a gyakorlatot.

A vese és a hólyag egészségét tarthatja karban ezzel a gyakorlattal. Üljön le a talajra egyenes háttal, a két lábát is nyújtsa ki, a lábujjai felfelé nézzenek. Lendítse magasba a két karját, majd szívja be a levegőt. Ezután fújja ki a levegőt, hajoljon rá a lábaira és fogja meg a lábujjait. Vegyen háromszor jó mély lélegzetet, majd ismételje meg a gyakorlatot.

Álljon fel, menjen a fal mellé. Emelje fel a bal karját, a tenyerét pedig szorítsa a falhoz. A jobb lábát emelje meg, hajlítsa be, majd jobb kezével fogja meg a jobb lábfejét és nyomja a combja elülső oldalát a falhoz. Kissé hajlítsa hátra a nyakát és a fejét. Álljon így addig, míg két mély lélegzetet vesz, majd ismételje meg a feladatot a másik oldalával is, hogy a gyomra és a lépe remek egészségnek örvendjen.

A tüdő és a vastagbél tornája a következő: Álljon egyenesen, kisterpeszben. A háta mögött kulcsolja össze két kezének hüvelykujjait. Lélegezzen jó mélyen, majd fújja ki a levegőt. Ezután nyújtsa hátra és felfelé a karjait. Végezetül hajoljon előre, majd egyenesedjen ki.

Lezárásképpen feküdjön le ismét a padlóra. Próbáljon ellazulni, miközben a lábai kisterpeszben vannak, a lábfejei pedig kifelé fordulnak. A két karját nyújtsa ki maga mellett, a tenyerei felfelé nézzenek. Emelje meg óvatosan a fejét, nézze egy másodpercig a lábfejét, majd engedje vissza a fejét. Végezetül feküdjön még így öt percet és lazítson, közben hunyja be a szemét.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük