Mit ehetünk és mit nem, ha vesebetegek vagy cukorbetegek vagyunk?

Asztalon karfiol.

A cukorbetegség és a vesebetegség között szoros kapcsolat áll fenn, ugyanis a cukorbeteg személyeknél károsodnak a vesék erei, és az ő veséjük kevésbé tudja a szervezetből kiüríteni a toxikus anyagokat, ez pedig a vesefunkciót is jelentősen károsítja. Ezért is szokták azt mondani a hozzáértők és a szakorvosok, hogy azok, akik cukorbetegségben szenvednek, nagyon vigyázzanak a veséjükre, annak egészségére. Mutatunk is néhány ételt és italt, amelyet mindenképpen kerüljünk el, vagy korlátozzuk a mennyiségét, amennyiben cukorbetegségben vagy vesebetegségben szenvedünk.

A konzerv ételeket mindenképpen érdemes elkerülni, ugyanis magas nátriumtartalommal rendelkeznek, ami nagy terhet ró a vesékre, illetve csökkenti azok működését és egészségét.

A teljes kiőrlésű gabonák nagyon egészségesek, a vesebetegeknek mégsem javasolható a fogyasztásuk, mivel magas a foszfor- és káliumtartalmuk, a káliumról pedig köztudott, hogy megemeli a vérnyomást.

A burgonyának is magas a káliumtartalma, így ezt a zöldséget sem javasolják azok számára, akik cukorbetegségben vagy vesebetegségben szenvednek.

A feldolgozott húskészítmények sok sót és tartósítószert tartalmaznak, amelyek rendszeres fogyasztása krónikus betegségeket és vesebetegséget okozhat.

Az avokádó ugyan nagyon egészséges, azonban a vesebetegségben és szívbetegségben szenvedő személyek jól teszik, ha csak keveset fogyasztanak ebből a gyümölcsből, ugyanis sok káliumot tartalmaz.

A narancs is nagyon egészséges, hiszen többek között gazdag forrása a C-vitaminnak, azonban csakúgy, mint az avokádó, nagyon sok káliumot tartalmaz, márpedig a vesebetegségben szenvedő személyeknek nagyon oda kell figyelniük a káliumbevitelre.

A paradicsom is gazdag káliumban, míg az erjesztett savanyúságok sok nátriumot tartalmaznak, így ezek a táplálékok is csak mértékkel fogyaszthatók.

A karfiol az egyik legnagyszerűbb zöldség, amelyet a vesebetegek és cukorbetegek fogyaszthatnak. Gazdag forrása a káliumnak, de rostokat is tartalmaz, amelyek segítik az emésztést, és csökkentik a koleszterinszintet. Tele van K-vitaminnal, C-vitaminnal és foláttal, amely tápanyagok az általános egészségre vannak pozitív hatással.

A fekete áfonya gazdag forrása az antioxidánsoknak, különösen az antociánoknak, amelyek nagyon hatékonyan küzdenek az oxidatív stresszel szemben. Az áfonya alacsony nátrium- és foszfortartalmú, ezzel is csökkentve a vesék terhelését. Rostot is biztosít, amely segíti az emésztést, és védi a szív egészségét.

A fokhagyma gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik, ily módon csökkenti a vesegyulladás kockázatait. A vérnyomást is csökkenti, ami pedig elengedhetetlen a vesefunkció védelméhez.

A vörös szőlő tele van antioxidánsokkal, például flavonoidokkal, amelyek elősegítik a szív és a vese egészségét. Mivel csak kevés káliumot tartalmaz, így egy vesebarát táplálékról van szó.

A káposzta olyan fitokémiai anyagokban bővelkedik, amelyek csökkentik a rákos betegségek és a gyulladás kockázatait. Mivel alacsony nátrium- és káliumtartalmú, így támogatja a vesék egészségét.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük