Az emberi test körülbelül 60%-át víz alkotja. A víznek nagy a szerepe, hiszen tápanyagként és „építőanyagként” szolgál a sejtek számára. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen igyunk, lehetőleg mindig friss vizet vagy gyógyteákat, de egyes gyümölcsökkel és még a levessel is növelhetjük a folyadékbevitelt.
Mindenki veszít vizet verejtékezéssel, könnyekkel, légzéssel, széklettel és vizelettel. Az elveszített vizet oly módon pótolhatjuk, hogy vizet fogyasztunk, vagy olyan ételeket eszünk, amelyek sok vizet tartalmaznak. A kiszáradásnak és a dehidratációnak lehet jele a hányás és a hasmenés is, azonban ez az elektrolitok egyensúlyának hiányához vezethet. Az elektrolitok ásványi anyagok és sók, amelyekre a szervezetnek szüksége van a működéshez. Ide tartozik a nátrium, a kálium, a kalcium és a magnézium.
A kiszáradásnak és a dehidratációnak nagyon sokféle tünete és jele lehet, ilyen például a sötét színű és bűzös vizelet, a szomjúság, a szédülés és a szapora szívverés.
A krónikus kiszáradásnak már komolyabb tünetei is vannak, mutatjuk is, melyek ezek! A testünknek vízre van szüksége a hőmérséklet szabályozásához. Ha túlmelegszik a test, akkor izzadással reagál. Ez ugyan csökkenti valamelyest a test hőmérsékletét, azonban kiszáradáshoz vezethet.
A kiszáradás másik jele a száraz és pikkelyes bőr. Nemcsak belülről kell hidratálni a bőrünket, hanem a külső hidratálás is rendkívül fontos. A száraz bőr a dehidratáció egyik szemmel látható jele közé tartozik.
A víz segítségével ürülnek ki a különféle méreganyagok a szervezetből. Ha nincs elegendő víz a testünkben, akkor nemcsak a toxikus anyagok halmozódnak fel, hanem még emésztési zavarunk, azaz székrekedésünk is lehet.
Ha éhséget érzünk, nem biztos, hogy ennünk kell. Sokszor éhséget jelez ugyan a szervezetünk, azonban lehet, hogy csak szomjasak vagyunk. Ha vízalapú táplálékra, például lédús gyümölcsre vágyunk, lehet, hogy csak szomjasak és nem éhesek vagyunk.
A fejfájás az egyik legegyértelműbb jele a dehidratációnak. Ha nem iszunk eleget, csökkenni fog az agy működése. Izomgörcs és izomgyengeség is kialakulhat, ha nem iszunk eleget, hiszen csak hidratált állapotban tudnak az izmok összehúzódni.
A fáradtság is jelezheti, hogy nem fogyasztottunk elég vizet, hiszen a testnek vízre van szüksége az egyes funkciók elvégzéséhez, például az energiatermeléshez.
Mit ne igyunk, hogy elkerüljük a dehidratációt? Igaz, hogy a folyadékok segítenek csökkenteni a dehidratációt, azonban az alkohol és a kávé is fokozza a dehidratációs tüneteket. Ezen italok után mindig fogyasszunk el egy pohár vizet, hogy fokozzuk szervezetünk hidratációját.
Ha valaki cukorbetegségben, szívbetegségben vagy vesebetegségben szenved, mindenképpen konzultáljon a kezelőorvosával, hogy milyen folyadékok fogyasztását javasolja, amelyekkel megelőzhetővé válik a dehidratáció és a kiszáradás.