fbpx

Stroke kockázatát csökkentő őszi gyümölcsök: körte és alma

Egy alma és egy körte egymás mellett.

A stroke az ötödik leggyakrabban előforduló halálok hazánkban. Sok stroke-os eset végződik halállal, de azoknak is, akik életben maradnak, gyakran kell valamilyen fogyatékossággal megküzdeniük, beleértve a motoros képességek elvesztését, de előfordul olyan is, hogy az izomműködés szenved el valamilyen károsodást. Holland kutatások arra mutatnak rá, hogy a rendszeres alma- és körtefogyasztás akár 52 százalékkal csökkentheti a betegség kialakulását. A kutatók úgy vélik, hogy a gyümölcsben található nagy mennyiségű kvercetin, vagyis egy erős antioxidáns adja a gyümölcs gyógyító, illetve betegségmegelőző erejét. Ezek szerint a „napi egy alma az orvost távol tartja” mondás a stroke-kal kapcsolatban is érvényes.

Az almában és a körtében nagy mennyiségben előforduló antioxidánsnak, vagyis a kvercetinnek kulcsfontosságú szerepe van a vérrögök csökkentésében. A stroke legmagasabb kockázati tényezői közé tartozik a dohányzás. A dohányzás abbahagyása is csökkenti a stroke kockázatát, emellett a rendszeres őszi gyümölcsök fogyasztása még tovább csökkenti ennek a borzasztó betegségnek az esélyét.

A családi halmozódás is hajlamosít a betegség kialakulására, de az életmódunk megváltoztatásával ennek ellenére is sokat tehetünk, hogy elkerüljük ezt a betegséget. Az almában és a körtében található kvercetin támogatja a sejtek egészségét és működését. Emellett gátolja a gyulladásos citokinek termelését, amelyekről ismert, hogy segít a véralvadás szabályozásában. A stroke kialakulásának egyik oka a vérrögök kialakulása. Ezért létfontosságú az egészséges keringési rendszer fenntartása. Ezt pedig többek között az egészséges táplálkozással érhetjük el.

Természetesen, nem csak ez a két gyümölcs segíthet a stroke megelőzésében. Egyéb táplálékok és kiegészítők is a társunk lehet ennek a betegségnek a megelőzésében. Ebbe a csoportba tartozik például a koenzim-Q10 és az omega 3-zsírsavak. Zöldségek közül a fokhagyma segíthet a stroke megelőzésében, de megelőző hatása van a gránátalmának és a citrusféléknek is. Egyes kutatások szerint az antioxidánsokban gazdag zöld teának is fontos szerepe van, hogy elkerüljük ezt a betegséget. Természetesen a rendszeres testmozgás, az ideális testsúly fenntartása szintén csökkenti a stroke kockázatot. Emellett érdemes a vérnyomásunkat és a koleszterinszintünket is rendszeresen ellenőrizni.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük