Az egész család, kicsitől a nagyig nyomkodja egymás mellett a telefonját.

Egyre inkább aggodalomra ad okot az okostelefonok használata és a mesterséges EMF-ek, vagyis elektromágneses frekvenciák magasan kibocsátott szintje. Számos tudós arra figyelmeztet, hogy a frekvenciarezgések megváltoztatják az agyhullámokat, valamint sejtjeink működését és az érzelmi jólétet. Egyes kutatások azt bizonyítják, hogy a telefonok és az internet korlátlan használata kémiai egyensúlyhiányt okoz az agyban, ami depresszióhoz és szorongáshoz vezethet.

Az emberek jelentős hányada véli úgy, hogy nem élhet okostelefon nélkül. Az okostelefon és az internet egy kényelmes életmódot biztosít az emberek számára, hiszen ezek segítségével érhetjük el a legfrissebb híreket, illetve a közösségi médiákkal való kapcsolattartás is ezeknek az eszközöknek a segítségével történik. Azonban növekvő aggodalomra ad okot, hogy az emberek – különösen a fiatalok – túl sok időt töltenek a telefonjaikkal. Sokkal többet, mint a kortársaikkal. Ez viszont negatívan hathat az emberekkel való kapcsolatukra és sok más egyebet is negatívan befolyásolhat.

Egy kutatásba fiatalokat vontak be. A kutatók technológiai függőséggel kapcsolatos szabványosított teszteket alkalmaztak az egyes felhasználók függőségének megállapítására. A tudósok megvizsgálták az okostelefonoknak a társadalmi életre, napi rutinokra, alvásra, teljesítményre és érzelmekre gyakorolt hatását. A vizsgálatot végzők úgy találták, hogy az okostelefontól függő tinédzserek hajlamosak a szorongásra és a depresszióra, de álmatlanságban is többen szenvedtek közülük. Ezek a fiatalok olyan addiktív viselkedési mintákat mutattak, amelyek depressziós tüneteket eredményezett náluk. A kognitív terápia azonban még segíthet visszafordítani az okostelefonok által elindított káros folyamatokat, legalábbis a kutatást végzők szerint.

Korábbi vizsgálatok már bebizonyították, hogy az okostelefonok korlátlan használata más egészségügyi veszélyeket is magában hordoz. Egyes feltételezések szerint daganatos megbetegedéseket is okozhat legfőképpen az agyban, de a szívbetegségek sem ritkák. A gyermekek agya tízszer annyi EMF-szennyezést képes felszívni, mint a felnőttek agya, ezért sokkal nagyobb kockázatot jelentenek számukra ezek a technológiai eszközök, beleértve az okostelefont is. Minél fiatalabb egy gyermek, annál nagyobb a kockázat. A felnőttek felelőssége, hogy a gyermek mikor és mennyit használja a telefonját. Csakis a szülő állíthat fel korlátokat ezen a területen is. A gyermek soha ne aludjon mobiltelefon mellett, mindig kapcsolja azt ki lefekvés előtt.

Ehhez a cikkhez 2 hozzászólás

  1. Tiricz Istvánné

    Nagyon sok igazság van ebben csak mit tehet az ember, ha erre tanítja a világ .

  2. kajári Gyuláné

    Teljesen egyetértek a cikkben leítakkal! A szülőknek kellene jobban odafigyelni saját érdekükbe.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*