fbpx

Az inulin jó emésztési zavarra és a cukorbetegség megelőzésére?

Faasztalon csicsóka, fehér kerámiatálban csicsókacsipsz, kis tálban joghurtos mártogatós.

Sokáig csak a probiotikumok kerültek porondra és ragyogtak dicsfényben, azonban ma már tudjuk, hogy a prebiotikumoknak is helyet kell szorítanunk az egészséges étrendben, hiszen éppen olyan fontos szereppel bírnak a bélflóra egyensúlyának fenntartásában, mint a sokáig dobogó legfelső fokán álló probiotikumok.

Az inulin prebiotikus hatásokkal rendelkezik, s mint ilyen, jelentősen javítani tudja az emésztést és nagy segítségünkre lehet az elhízás elleni küzdelemben.

Az inulin egy oldható rost, amely növényekben található meg. Az inulin nem más, mint fruktózmolekulák láncolata, amely nem bomlik le a vékonybélben, azonban ez egyáltalán nem hátrány, hanem éppen ellenkezőleg: ez az inulin egyik nagy előnye. A le nem bomló inulin a vastagbélbe kerül és ott fontos táplálékaivá válik a jó bélbaktériumoknak, amelyek ettől szaporodni, sokasodni kezdenek.

Ezeknek a jó baktériumoknak nagyon sok mindent köszönhetünk, legfőképpen azt, hogy egészségesek maradunk, hiszen ezek segítik a vitaminok előállítását, hasznosulását, segítenek a fertőzések megelőzésében és leküzdésében, szabályozzák a hormonok működését, és kiemelkedő szerepük van az étvágy szabályozásában is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Az inulinnal kapcsolatban sok kutatás zajlott és zajlik mind a mai napig. Az inulin a segítségünkre lehet, hogy gyakoribb legyen a székletürítésünk, illetve nagyon hatásos székrekedés esetén, azaz egy emésztési zavart szüntethetünk és előzhetünk meg a segítségével.

Az inulin mindezeken túl segít megszabadulni a szervezetben felhalmozódott méreganyagoktól, lehetővé teszi, hogy ezek a méreganyagok ne tapadjanak meg a vastagbélben, így jelentősen lecsökken a vastagbélrák kialakulásának a kockázata.

Az inulin abban is a segítségünkre lehet, hogy ne alakuljon ki gyulladás a vastagbélben, ami azért is fontos, mivel sok betegség hátterében éppen a gyulladás áll. Ilyen betegség a 2-es típusú cukorbetegség, a rákos megbetegedések és a szívbetegségek.

Az inulin a fogyásban is a segítségünkre lehet, nem beszélve arról, hogy így megelőzhetővé válik a 2-es típusú cukorbetegség kialakulása. Nemcsak a súlycsökkenés miatt lesz kisebb a cukorbetegség kockázata, hanem az inulin a magas vércukorszint csökkentésében is a segítségünkre lehet, így az inzulinrezisztencia kialakulását is megakadályozhatja. Inulinban gazdag a cikóriagyökér, a fokhagyma és a csicsóka is.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük