fbpx

Gyógynövények, amelyek gyógyító erővel bírnak

Különféle gyógynövények porcelán mozsárban, törővel.

A növények gyógyító célú felhasználása az emberiséggel egyidős. Már az ókori Egyiptomban is előszeretettel használták például a fokhagymát, hogy elkerüljék a különféle fertőzéseket. És ezekből az időkből származnak az első olyan írásos dokumentumok is, amelyekben részletesen taglalták egyes gyógy- és fűszernövények pozitív hatásait, illetve a felhasználásuk módjait. Persze az ókori görögök és rómaiak is előszeretettel alkalmazták a gyógynövényeket, gyógyító erejük miatt sokat a táplálkozásba is beiktattak és rendszeresen fogyasztottak.

Kínában és Indiában is nagy kultúrája van a gyógynövényekkel történő gyógyításnak. Kínában például a kórházakban is alkalmazzák a hagyományos orvoslás mellett, míg Indiában az ájurvéda gyógyítás szinte csak gyógynövényalapú gyógyszereket használ. Európában igazából csak a középkor óta érdeklődnek a fitoterápia iránt, ahol az írásos dokumentumok ezzel kapcsolatban a szerzetesek által készültek. De a csuhások a kolostor kertjeiben termesztették is ezeket a gyógynövényeket, hogy aztán a szegényebb lakosokat ezekkel a természet csodáival gyógyíthassák.

A régebbi korokban előszeretettel használták a bazsalikomot. Elsősorban emésztésjavításra és gyomorgörcsök csillapítására, de felismerték étvágyjavító és szélhajtó hatását is.

A citromfüvet is termesztették, legfőképpen nyugtató hatása miatt, a szorongó emberekkel is a gyógynövényből készült főzetet itatták.

A kakukkfüvet erős fertőtlenítő hatása miatt ültették és gyakran használták köhögésnél és hurutos megbetegedéseknél, de toroköblítőként is használták.

A kamillát emésztési panaszok és bőrgyulladások esetén, míg a körömvirágot égési sebek és hegek kezelésénél vetették be.

A levendulának fejfájás, köhögés és reuma esetén vették hasznát, de hamar felismerték nyugtató hatását is.

A rozmaringot elsősorban fejfájásra és megfázásra, míg a borsmentát székrekedés, émelygés, hányás, stressz és álmatlanság esetén alkalmazták.

A gyógynövények alkalmazása nagy körültekintést igényel. Amennyiben valamilyen betegségben szenved vagy valamilyen gyógyszert szed, mindenképpen kérje ki orvosa véleményét, hiszen egyes gyógyszerek és gyógynövények között nemkívánt kölcsönhatások is felléphetnek. Amennyiben valaki nem megfelelően alkalmazza a gyógynövényeket, akkor akár még árthat is saját magának és az egészségének. Ha gyógyszert kell szednie, mert valamilyen komoly betegségben szenved, akkor a gyógynövényt mindig csak kiegészítő terápiaként alkalmazza, persze miután a kezelőorvosával alaposan megbeszélte, hogy gyógyító füvet is szeretne használni a mihamarabbi gyógyulás érdekében. Amikor gyógynövényt használ, mindig megfelelő dózisban alkalmazza, mert nagyobb adagban akár még mérgező is lehet. Gyógynövényt csak azok a személyek gyűjtsenek, akik ismerik ezeket a természeti kincseket, és ha biztosan tudják, hogy nem védett növényről van szó.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük