fbpx

Jóga ötven felett

Idősebb nő jógagyakorlatot végez a nappali szobájában egy pink színű jógamatracon.

Jógázni elkezdeni sohasem késő, még 50 felett sem, de természetesen nem mindegy, hogy milyen iskolát, irányzatot választ az ember, és az is rendkívül fontos, hogy a fizikális korlátait fokozottan figyelembe vegye a gyakorláskor.

Bár hatha jóga csak egy van (a hatha jóga a testtartások, azaz ászanák gyakorlását jelenti), a mai modern jógairányzatok és jógaiskolák sűrűjében könnyen elvész az ember.

Magyarországon nem kell nagyon nagy időutazást tenni, maximum 15-20 évet kell visszarepülni az időben ahhoz, hogy felidézhessük azt a korszakot, amikor még a jógaászanák gyakorlása főleg a 45-50 feletti korosztály tevékenysége volt csupán, és még azon belül is egy igencsak szűk rétegé, akik többnyire otthon gyakoroltak könyvek leírásai alapján. Csupán az utóbbi 10 évben kezdtek el gomba módra szaporodni a különböző modern irányzatokat képviselő iskolák, amelyek mostanra divatos fitneszirányzattá változtatták a hatha jógát, hogy a fiatalabb korosztály számára is vonzóvá tegyék.

Ennek hatására mostanában az 50 felettiek már gyakran túl idősnek érzik magukat a jógához, és csak félve, fenntartásokkal közelítenek a témához.

Ennek gyakran oka az is, hogy ebben a korban a lakosság viszonylag nagy hányada küzd valamiféle szervi vagy egyéb mozgásproblémával, túl van néhány komolyabb sérülésen, betegségen, vagy jelen pillanatban is fáj valamilye. Bár az utóbbi néhány évben sokat változott az orvosi társadalom hozzáállása a gyógyulással, gyógyítással kapcsolatos nézeteit tekintve, még mindig túlnyomó többséggel a passzív kezelési gyógymódokat és a gyógyszeres kezeléseket alkalmazzák, ajánlák a betegeknek.

Az 50 feletti korosztály számára pedig rendkívül fontos lenne a fizikális leépülés, az öregedési folyamatokat lelassítása, a test karbantartása, az egészség megőrzése, illetve megbetegedés esetén a test természetes gyógyulási folyamatainak felgyorsítása.

Ha másért nem, hát azért, hogy még a későbbi nyugdíjas évek is élvezetesek legyenek, aktívan, jó egészségben, funkcionálisan, önellátóan tölthessék az idősebb emberek a hétköznapokat, részt tudjanak venni az unokák nevelésben, családjuk segítésében.

Sok 50- 60 feletti számára már az is gondot okoz, ha le kell hajolni az alsó fiókhoz, vagy fel kell mászni a létrán a szekrény tetejéig. Nehézségekbe ütközik a zokni felvételénél, a cipő bekötésénél, a földön ülés az unokákkal játék közben pedig szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.

A gyógyulásra, az egészség megőrzésére a leghatékonyabb módszer a rendszeres testmozgás, a helyes légzés, helyes testtartás. A hatha jóga ászanái pedig épp ebben segítenek. Rugalmasan tartják az ízületeket, megőrzik vagy visszaadják azok teljes mozgáskörét, erősítik a csontokat, lassítják, megállítják a csontritkulási folyamatokat. A megfelelően végzett légzés növeli a tüdő kapacitását, a gyakorlatok rugalmasan tartják a bordakosarat, a melkasi izmokat. A rendszeres gyakorlás javítja a vérkeringést, csökkenti a magas vérnyomást, erősíti az immunrendszert. Nagyobb teherbírást, állóképességet ad és fejleszti az egyensúlyérzéket, ami kifejezetten hasznos esetleges megcsúszások, megbotlások esetén.

A rendszeres gyakorlás nemcsak a testet tartja fiatalosan, hanem az elmét is, a koordinációs gyakorlatok kedvező hatást gyakorlonak az idegrendszeri, agyi funkciókra is, megelőzik az időskori demenciát. A testgyakorlás, a légzés és a relaxációs, meditációs technikák együttese pedig jótékonyan kezeli a depressziót, a szorongást és a pánikbetegséget is.

Természetesen fokozottan figyelembe kell venni minden esetleges egészségügyi problémát, és a gyakorlatokat annak megfelelően szükséges módosítani. A gyakorlás akár napi szinten is változhat a test pillanatnyi fizikai állapotának megfelelően. Nagyon fontos az alapos ízületi bemelegítés, átmozgatás a gyakorlatok végzése előtt. Nagy hangsúlyt kell fektetni az izmok erősítésére, az izomtömeg fenntartására, a csípőízületekre, az egyensúlyérzék fejlesztésére.

A jógagyakorlásban az a nagyszerű, hogy otthoni körülmények között is végezhető, ezáltal meglehetősen költségkímélő. Az alapokat azonban mégis javasolt egy helyi jógatanfolyam keretében vagy egy közeli jógastúdióban tapasztalt oktató közreműködésével elsajátítani, mert a helytelenül végzett légzés és testtartások kártékony hatással is lehetnek a szervezetre.

Szerző: Lenkefi Mónika

www.iziszjoga.com

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük