fbpx

Miért jó nekünk, ha rendszeresen burgonyalevet fogyasztunk?

Vágódeszkán hámozott nyers burgonyák, mellette zöldséghámozó, az asztalon burgonyák.

Sokan nem is gondolnák, hogy nemcsak a burgonyának lehetnek pozitív hatása is és tulajdonságai, de bizony a burgonyalé is nagyon sok előnyt kínál. Cikkünkben leírjuk, hogy miért igyunk rendszeresen burgonyából préselt levet.

A burgonyalé rengeteg tápanyagot kínál a szervezet számára. Többek között ilyen a C-vitamin, a B-vitaminok, a kálium, a vas, a foszfor, a réz, a kén, de ezen kívül még szerves vegyületeket és fitonutrienseket is tartalmaz.

A burgonyalé többek között olyan pozitív hatásokkal rendelkezik, mint az öregedési folyamatok lassítása, a fekélyek gyógyítása, az emésztés elősegítése, a keringés javítása és a hormontermelés szabályozása. A kutatások szerint az antioxidánsokban bővelkedő burgonyalé pozitívan hat a bőr állapotára, hiszen hidratálja azt, illetve antioxidánsokkal látja el a bőr rétegeit. E hatása miatt csökkenti a bőr túlzott ráncosodásnak kockázatait, illetve az öregségi foltok megjelenését, és védelmet jelent a gyulladásokkal és a bőrfertőzésekkel szemben is.

A burgonyalé hasonlóan hathat ránk, mint egy csésze kávé, hiszen remek energiafokozó hatásai is ismeretesek. Ezen kívül a zöldség gazdag forrása a tiaminnak is, amely javítani tudja a szervezet azon képességét, hogy a szénhidrátokat energiává alakítsa, ezzel pedig jelentősen megnövelheti a szervezet energiaszintjét.

A burgonyából és más keményítőtartalmú zöldségből préselt lé keményítőt is tartalmaz, amely nagyon hatékony lehet, ha bélgyulladástól szenvedünk. Az emésztésre is pozitívan hat, ezzel csökkenti a székrekedés, a puffadás, a hasi görcsök és más emésztési zavarok kellemetlen tüneteit.

A burgonyalé enyhén lúgos pH-értékkel rendelkezik, amivel egyensúlyba hozható a gyomor savassága, ily módon pedig nagyon hatékony lehet a gyomorfekély természetes kezelésében is. A burgonyalé védőréteget képez a gyomor nyálkahártyáján, éppen ezért tudja nagyon hatékonyan megszüntetni, de legalábbis csökkenteni a gyomorfekély sok esetben kellemetlen tüneteit.

A burgonyalé a káliumnak is gazdag forrása. Amennyiben reggelente nem kávéval, hanem egy pohár burgonyalével indítjuk a napot, úgy még a szív- és érrendszer egészségének is jót teszünk. Amennyiben minden reggel megiszunk egy pohárnyi burgonyalevet, úgy mérsékelhetjük a szív- és érrendszeri terhelést azáltal, hogy csillapodik az erek és az artériák feszültsége, és ezzel is csökken a magas vérnyomás. Ez pedig minimalizálja a szívroham, az érelmeszesedés és a stroke kockázatait.

A burgonyalé gazdag forrása a C-vitaminnak, amely vitamin antioxidáns hatással rendelkezik, és fokozza az immunitást, mégpedig a fehérvérsejtek termelődésével. Az antioxidánsok és a fehérvérsejtek pedig védenek a betegségek ellen, és csökkentik a szervezetben az oxidatív stressz mértékét.

A burgonyalé helyileg történő alkalmazása csökkentheti a pikkelysömör és az ekcéma fellángolását, és jelentősen enyhítheti a tüneteket is. A frissen préselt burgonyalevet vigyük fel a bőrfelületre, amelyet előzőleg megtisztítottunk. Hagyjuk a bőrünkön 30 percig, majd mossuk le.

A köszvény kialakulásában nagy szerepe van a magas húgysavszintnek. A burgonyalé fogyasztása csökkentheti a magas húgysavszintet, ezzel pedig a vesék egészségét is elősegítheti. Mivel a burgonyalé gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik, így segíti az ízületi gyulladás tüneteinek minimalizálását.

      1. Szerintem , miután megpucoltuk a burgonyát, jól meg kell mosni, lereszelve, leszűrni a levet, + kis vízzel turmixgépbe tenni. Hígítva, ízesítve, kis sóval inni. Remélem így iható lesz. Ugyan én még nem próbáltam, de ki fogom próbálni.
        Ha másképp kell, javítson ki valaki, megköszönném.

  1. Szuhay Péter

    Valami megváltozott. Nem emlékszem, hogy hol olvastam, de régebben szempont volt, hogy jó, ha a krumplit hámozás után kicsit áztatjuk és a levet kiöntjük. Ezzel csökken a keményítő tartalom, ami megterhelné az emésztést. Még régebbi szöveg, hogy kerüljük a nyers krumpli evést, csak hőkezelés után lesz egészséges. Alaposan olvasson utána mindenki, figyeljen az inzulinnal kapcsolatos állításokra.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük