Lila jógaszőnyegen mosolyogva végez egy nehéz ászanát (ekét) egy aranyos kislány.

A jóga kedvező élettani hatásait az azt gyakorló felnőttek már nagyon jól ismerik. Bár a nyugati társadalmakban sokszor könyvelik el divatirányzatként, mindazonáltal a nyugati ember is képes megtapasztalni ennek a komplex életszemléletnek egy-egy szeletét. A jóga már akkor is hatásos, ha valaki csak testi szinten műveli, tehát csak az ászanákat gyakorolja rendszeresen. A testi gyakorlatok egy mélyebb koncentrációhoz, alapos testtudathoz és letisztult gondolkodásmódhoz vezetnek.

Ez a bámulatos fejlődés már gyerekkorban is elérhető a jóga játékos gyakorlásával. Egyre több helyen nyílik lehetőség baba-mama jógára, illetve gyerekjóga foglalkozásokra. Érdemes már egészen apró korban elkezdeni a gyerekekkel ezt a mozgásformát, mivel a jóga az egyik legkomplexebben – tehát az egész testre, szervekre, idegrendszerre, lélekre és tudatra – ható testgyakorlási forma.

Hogyan hat a gyerekekre, mitől több egy testnevelésóránál?

Manapság rengeteg mozgásforma közül válogathatnak a szülők, ha gyermeküknek extra aktivitást szeretnének biztosítani. A táncórákon át a keleti harcművészetekig, a ritmikus gimnasztikáig számtalan lehetőség kínálkozik. Bár szem előtt kell tartani gyermekünk érdeklődését, a jógázásból mégis szinte minden gyerek profitál. Nem csoda, hogy a jóga komplexitását kihasználva a legtöbb profi táncos jógaórákra is jár, sőt nagyon sok fitneszedző is beiktat jógán alapuló gyakorlatokat az edzéstervébe.

A jógázás a gyerekek esetében is növeli a tudatosságot, a figyelmet és a koncentrációs képességet. Megtapasztalják a testük feletti uralom érzését, ami magabiztosabbá, elégedettebbé teszi őket. Ha egy gyerek félénk, visszahúzódó, zárkózott, akkor a jógázás hatására egyre jobban megnyílik a külvilág felé. Saját magát biztonságosabban bele tudja helyezni a külvilág rendszerébe, ezáltal a fal – amely elválasztja őt a környezettől – szépen lassan leépül, új nézőpontok tárulnak ki számára.

A szülőktől és a környezetétől kapott folyamatos megerősítéssel és a jógázás gyakorlásával csökkenthetők a szorongások és a frusztrációk, a gyermek közvetlenebbé válik, kevésbé fogja magába zárni titkait, sérelmeit. A jóga segít a gyermekekben rejlő kérdések kimondásában, a belső feszültségek feloldásában azáltal, hogy a gyakorlás során feloldódnak az izomblokkok, a lélek megynyugszik, lecsillapodik. A szorongó, figyelemzavaros, beszédhibás gyerekeken kívül a “hiperaktív”, nagyon mozgékony gyerekekre is jó hatással van. Lelassítja, lecsendesíti őket, így sokkal jobban tudnak koncentrálni kitartást igénylő dolgokra (pl. tanulás). Mivel a jóga bizonyítottan jótékonyan hat a központi idegrendszerre, ezért például a Down-szindrómás gyerekek életminőségén is sokat javíthat.

Mivel a jóga nem versenysport, így a gyerekek azt is megtapasztalják, hogy nem kell a legjobbnak lenniük, nem az eredmény számít, és nincs szükség arra, hogy a többiekhez hasonlítsák magukat. Ez is erőteljesen növeli az egészséges önbizalmat, ami a későbbiekben sok komplexus kialakulását előzheti meg. Nem utolsósorban a jógázás a test egészét átmozgatva élénkíti a szervek működését, jót tesz a keringésnek, rugalmassá tesz, és az immunrendszert is kitűnően stimulálja. Így a mozgással egyidőben növelhető gyermekünk ellenálló képessége a betegségekkel szemben.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*