fbpx

Tavaszi salaktalanítás pitypanggal

Pitypangtea üvegpohárban felülről fotózva, a tea közepén a növény sárga virága.

A legtöbb vadon élő állat tél végére mindig az utolsó erejénél tart. Régebben hasonlóan történt ez nálunk, embereknél is. A szűkös eleség hónapjai után ember és állat olyan növényeket keresett, amelyek képesek a kialakult energiahiány kiegyenlítésére. Az anyatermészet tavasszal pont ezeket a növényeket indítja virágzásnak.

A téli időszakban salakanyagok keletkeznek

Manapság nekünk, embereknek, már nem kell éheznünk a téli hónapokban. Ellenkezőleg: az összes élelmiszer egész évben szinte korlátlanul áll rendelkezésünkre. Ezáltal gyakran túl sokat eszünk az ételekből, amelyek a szervezetünket – legalábbis ebben a mennyiségben – erősen megterhelik. Ezért amikor megérkezik a tavasz az első napsütéses napokkal, ne csak a téli hónapoktól búcsúzzunk el, hanem a télen keletkezett testi terhektől is.

A salakanyagok nem tűnnek el automatikusan

Az anyatermészet a téli hónapokat automatikusan eltünteti – a testi rosszullétet sajnos nem. De erről a területről is gondoskodott: gyógynövényeket ajándékozott nekünk, amelyek képesek a szervezetünket úgy tehermentesíteni, hogy a közérzetünk jelentős javulását érhetjük el. Például a pitypang is azokhoz a növényekhez tartozik, amelyek a szervezetet hatékonyan támogatják az egyensúly helyreállításában.

Salaktalanítás pitypanggal

A pitypang egy keserű növény vizelethajtó tulajdonsággal, amely többek között keserűanyagokat, karotinoidokat, flavonoidokat, tanninokat, vitaminokat, ásványi anyagokat, nyákanyagokat, fruktózt és inulint tartalmaz.

A pitypang képes a böjt tüneteit, pl. a fejfájást, valamint a túlzott alkoholfogyasztás utóhatásait enyhíteni. Magas vérnyomásnál, köhögésnél, székrekedésnél és az epehólyag problémáinál is alkalmazzák.

A növény a keringést serkentő képességének köszönhetően kedvező hatással van az anyagcsere-melléktermékek elszállítására, melyek a kötőszövetben rakódtak le, és olyan betegségekhez járulnak hozzá, mint a reuma és a köszvény. Az érintetteknél érezhetően csökken a fájdalom.

A pitypangkúra az epefolyadék termelődésének serkentése révén ellensúlyozhatja az epekövek képződését, vagy a már meglévők megnagyobbodását. A gyomor-bél terület panaszai, pl. teltségérzet, puffadás és emésztési problémák is csökkenthetők vele. A növény általánosan erősítő hatással bír a legyengült emberekre, mivel étvágygerjesztő hatással rendelkezik.

Tavaszi és őszi kúra

A pitypangkúra elősegíti a lerakódott salakanyagok kiválasztását a fokozott máj- és vesetevékenység révén. A növény által ugyancsak serkentett keringés szintén elősegíti ezt a hatást. Az optimális hatás elérése érdekében a kúrát 4-6 hétig kell folytatni. Mind a pitypang nedvét, mind a pitypangteát használhatjuk a kúrához.

  1. Pingback: Gyógyböjt a bélfunkció megőrzéséért | Gyógyszer Nélkül

  2. Pingback: Pitypang – gaz helyett csodanövény | Gyógyszer Nélkül

  3. Pingback: Jól készüljünk fel az őszre – természetes szerekkel | Gyógyszer Nélkül

  4. Pingback: Bázikus böjt az egészségért | Gyógyszer Nélkül

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük