fbpx

A balkezesség és az intelligencia

Egy szürke asztalon egy balkezes nő levelet ír, mellette rózsacsokor.

Mint ahogyan mindent, a különféle betegségeket, így az emberek közötti eltéréséket is folyamatosan vizsgálják a kutatók és a tudósok, hogy magyarázatot találjanak minden olyan tényre, amivel ezeket az eltéréséket kicsit jobban megismerhetjük. Egyes kutatások arra világítanak rá, hogy a balkezes emberek okosabbak és intelligensebbek, mint azok, akik csak a jobb kezüket használják aktívan a mindennapokban.

Egy kutatásba jobb- és balkezes embereket vontak be. A vizsgálati eredmények azt mutatták, hogy a balkezesek sokkal jobban teljesítettek a kognitív teszteken, mint a jobbkezes társaik. Egy másik vizsgálatba jobb- és balkezes diákokat vizsgáltak, mintegy 150 ezer fiatalt vontak be a kutatásba. Ez a tanulmány azt is megállapította, hogy a balkezesek nemcsak az IQ-teszteken teljesítettek jobban, hanem a legtöbb tantárgyban is ők jeleskedtek. Ez a vizsgálat is azt bizonyította, hogy a balkezesek okosabbak, mint azok, akik csak a jobb kezüket használják rendszeresen.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

A jobb vagy balkezesség azt jelenti, hogy vagy csak az egyik vagy csak a másik kezünket használjuk, míg a másikkal eléggé ügyetlenek vagyunk. De emellett más változatok is léteznek, hiszen vannak kétkezesek, vagyis olyanok, akik mindkét kezüket ugyanolyan jól tudják használni. Illetve meg kell említenünk azokat a személyeket is, akik mindkét kezüket használják ugyan, de csak bizonyos feladatokat tudnak elvégezni velük. Ezek az emberek nagyon jól tudják, hogy milyen feladatokat tudnak csak az egyik, illetve a másik kezükkel elvégezni.

Az, hogy mitől leszünk jobb-, illetve balkezesek, sok minden meghatározhatja. Leginkább a genetika és a környezeti hatások befolyásolják, hogy melyik kezünket fogjuk elsősorban használni.

A kutatások nemcsak arra terjedtek ki, hogy megvizsgálják a balkezesek intelligencia-hányadosát és összehasonlítsák a jobbkezes személyek képességeivel. A tudósok szerint ugyanis a balkezesek sokkal inkább válhatnak egyes betegségek áldozatává, mint a jobbkezes személyek. Milyen betegségtől kell a balkezeseknek tartaniuk? Leginkább a Parkinson-kór, a tanulási nehézségek (diszlexia), mellrák és skizofrénia esetében.

1 hozzászólás

  1. Jakab Ibolya

    Nagyon igaz a balkezesekre 🍀 legalábbis nekem 😍 időskorban vagyok 🙏 igyekszem tanulni nyelveket,rajzolók,festek,zenét hallgatok,soha nem unatkozom 🙏 pozitívan gondolkodók általában 🍀 vannak napok aggodalomra 🙏minden okkal történik 🙏 köszönöm szépen 🙏 hogy olvashatam , érdekel minden , kíváncsi vagyok 🙏

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.