Vitathatatlan tény, hogy a zöldségek csakis az egészségünket szolgálják, ezért érdemes jó barátságot ápolni velük és rendszeresen fogyasztani őket. A kutatások is arra mutatnak rá, hogy a zöldségek rendszeres fogyasztása többek között javítja a máj egészségi állapotát, jót tesz a szív egészségével és karbantartja az ereket.
A kutatások a keresztesvirágú zöldségekre is kiterjedtek. Ebbe a csoportba tartozik a kelbimbó, a brokkoli és a káposzta. A kutatók figyelmét többek között az hívta fel ezekre a zöldségekre, hogy idős nők közül azok, akik rendszeresen fogyasztottak keresztesvirágú zöldségeket, sokkal jobb egészségnek örvendtek, az érrendszerük is egészségesebb volt, mint azoknak a nőknek, akik nem ettek rendszeresen ilyen zöldségeket.
Az erek egészségének fenntartása nagyon lényeges, hiszen állapotuktól is függ, hogy milyen lesz a szervezetben a vér áramlása. A vérerekben a kalcium felhalmozódása és plakkok vagy zsírok lerakódása sok kárt okozhat, hiszen beszűkítik az ereket és jelentősen lecsökkentik a vér áramlását, ami akár szívroham és stroke okozója is lehet.
A kutatók azonban felfedezték, hogy akik sok keresztes virágú zöldséget fogyasztanak, kisebb a stroke és a szívroham kialakulásának esélye. Korábban erre már rámutattak bizonyos vizsgálatok, csak a tudósok sem tudtak rá magyarázatot adni, de mára bebizonyosodott, hogy a keresztesvirágú zöldségek javítják az erek állapotát, és ez jelentősen lecsökkenti a szív- és érrendszerrel kapcsolatos halálos betegségek kockázatát.
Egy kutatásba több száz idősebb nőt vontak be. A vizsgálati alanyokat két csoportra osztották. Az egyik csoport tagjai 3 hónapon keresztül mindennap egy-egy adag keresztesvirágú zöldséget kaptak, míg a másik csoport tagjai nem fogyasztottak belőlük. Bebizonyosodott, hogy azok, akik rendszeresen keresztesvirágú zöldségeket kaptak, sokkal jobb egészségnek örvendtek, az érrendszerük állapotát is beleértve.
A keresztesvirágú zöldségek valóban nagyon hasznosak lehetnek. Szulforafán nevű vegyületük antioxidáns és rákmegelőzős hatással is rendelkezik, míg az indoltartalmuk a májbetegségek megelőzésében lehet a segítségünkre.
A mirelit zöldségek is,hatàsosak?