fbpx

Szelénhiány – sok panasz okozója

Kicsi csavaros tetejű üveg teletöltve paradióval, mellette is van még két szem belőle.

A szelén két alapvető tulajdonsága a kitűnő antioxidatív hatása és az a jótékony képessége, hogy a nehézfémeket magához köti. Mindkét funkció védi a testi sejteket a szabad gyökök támadásától, és erősíti a szervezet védekezőképességét. Így a kielégítő szelénellátás nagyon sok betegségtől megóvhat. Sajnos azonban ma a legtöbb embernek messzemenő következményekkel járó, nyilvánvaló szelénhiánya van.

Elterjedt a szelénhiány

A szelén egy esszenciális nyomelem, ami azt jelenti, hogy egyrészt létfontosságú, másrészt csak nyomokban van rá szüksége a szervezetünknek. Mindenesetre ezt a csekély mennyiséget rendszeresen be kell vinni a táplálékon keresztül, mivel a szervezet a szelént nem képes maga előállítani. Kizárólag a növények képesek a föld mélyén található szervetlen szelént a gyökereiken keresztül felvenni és tárolni. Mi végül ezeknek a növényeknek a fogyasztása révén jutunk szerves szelénhez, és így fedezhetjük szervezetünk szelénszükségletét. Ennek előfeltétele azonban, hogy a növények szelénben gazdag talajban fejlődhessenek. Ma azonban ez ritka eset, mert Közép- és Észak-Európa számos területén, valamint a világ sok más régiójában a talajok ijesztően szegények szelénben. Mivel az emberek szelénben szegény növényeket fogyasztanak, nem csoda, hogy a szelénhiány általánosan elterjedt jelenség.

A szelén nélkülözhetetlen az egészséghez

A szelén különböző koncentrációban szervezetünk minden szervében és szövetében megtalálható. Szelénhiánynál automatikusan a szelénkészlet újrafelosztására kerül sor. A kevés rendelkezésre álló szelén elsősorban azokba a szövetekbe és szervekbe épül be, amelyek a létfontosságú funkciók fenntartását szolgálják. Ide tartozik főként a hipofízis, a tobozmirigy, a pajzsmirigy, a mellékpajzsmirigy, a hasnyálmirigy és a mellékvesék. De a nemi szerveket és a központi idegrendszert is feltétlenül el kell látni szelénnel, hogy megfelelően működhessenek. Ez világossá teszi, milyen fontos a szelén minimálisan szükséges mennyisége ellenére a szervezet egészségének megőrzéséhez.

A szelén védi az összes sejtet

A szelén a legfontosabb antioxidánsokhoz tartozik, amelyek a szervezetet védik a veszélyes szabad gyököktől. A szabad gyökök először a sejtfalakat támadják meg, majd a sejt belsejébe jutnak, végül elpusztítják az egész sejtet. Ez a legkülönbözőbb betegségek kezdete. A szembetegségek, a szív-érrendszeri betegségek és a daganat éppúgy ide tartozik, mint a szklerózis multiplex és a Parkinson-, az Alzheimer-kór és sok egyéb. A krónikus gyulladásos folyamatokkal együtt járó betegségeket – mint amilyen pl. az ízületi gyulladás, a fekélyes vastagbélgyulladás, a pajzsmirigygyulladás stb. – a szabad gyökök tartják fenn, mivel újra és újra új gyulladásokat váltanak ki.

Így fedezhetjük szelénszükségletünket

Integráljunk étrendünkbe lehetőleg sok szelénben gazdag élelmiszert. A legjobb növényi szelénforrásokhoz tartozik a paradió, a kókuszdió, a kókuszolaj, a kókusztej, valamint a szezám. De a hüvelyesek, a fokhagyma, a vargánya, a napraforgómag, a köles és a teljes kiőrlésű termékek is jó szelénforrások. Az állati eredetű táplálékok közül a marha-, borjú- és csirkehús, a tojássárgája, a hering, a homár, a tonhal és a pisztráng számít jó szelénforrásnak.

  1. Pingback: Szelén – rák ellen és a jókedvért | Gyógyszer Nélkül

  2. Pingback: Sok B1-vitaminhoz juthatunk a teljes kiőrlésű termékekből | Gyógyszer Nélkül

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük