fbpx

Testi változások idősebb korban

Amikor elérjük azt a bizonyos középkort, a testünk teljesen másként kezd el viselkedni, mint korábban. A hormonális működés is megváltozik és emiatt sok olyan dologra számíthatunk, ami az egészségi állapotunkat érinti.

A középkor és az idősebb kor gyakori betegségei közé tartoznak a szív- és érrendszeri megbetegedések, a cukorbetegség és az elhízás miatt kialakuló szövődmények. Az elfogyasztott táplálékok nagyban meghatározzák, hogyan lépünk be az idősebb korba és milyen egészségügyi gondokkal kell majd szembenéznünk.

Idős korunkban kevésbé vagyunk érzékenyek az inzulinra, így lehet, hogy ugyanannyi szénhidrátot eszünk, mint a fiatalabb éveinkben, azonban a megváltozott szervezet képtelen lesz ennyi szénhidrátot „kezelni”. A sóvárgás megmarad, ugyanannyit eszünk, mint korábban, mégis nagyobb lesz az esélyünk az elhízásra és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulására. Az 50-es, 60-as éveinkben az anyagcsere egyre csak lassul, ezért van az, hogy ugyanannyi kalóriafogyasztás mellett is hízunk. Éppen ezért javasolják a szakemberek, hogy idősebb korunkban fele annyi kalóriát fogyasszunk el, mint amennyit 20 vagy 30 évesen magunkhoz vettünk. Ahhoz, hogy ne hízzunk el, jelentősen csökkentenünk szükséges tehát a kalóriabevitelt.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

A menopauza szakaszába lépő nők másik nagy problémája a megnövekedett zsírmennyiség a has körül, ami természetesen a férfiak esetében is fennállhat. Ennek egyszerű a magyarázata: csökken a hormontermelés. Nők esetében az ösztrogén szintje esik le drasztikusan.

Igaz, hogy kevesebbet kell ennünk idősebb korunkban, viszont tápanyagokra szükségünk van, ezért van kiemelt szerepe az egészséges, változatos étrendnek.

Az emésztésünk is megváltozik ahogy öregszünk. Csökken a gyomorsavtermelés, ami megakadályozza az ételek megfelelő lebontását. Ráadásul, ha még keveset is mozgunk, az negatív hatással lesz az emésztésünkre és különféle zavarokhoz, például székrekedéshez vezethet.

Az idősebb kor azzal is jár, hogy az agy nehezebben érzékeli a dehidratációt, így előfordulhat az is, hogy elfelejtünk inni. A dehidratáció és a kiszáradás súlyos problémákat okozhat, kialakulhat fáradtság, de csökkenhet a koncentráció is.

Ha nem mozgunk eleget, az izomtömegünkből is veszíthetünk. Ez azonban befolyásolja a csontok állapotát, hiszen nagyobb az esély a csonttörések kialakulására. És ebben a korban az ízületi kopás is jellemző lehet.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük