fbpx

Az immunrendszer védettségét könnyedén elérhetjük

Egy asztalon sok gyümölcs és zöldség, eper, szőlő, banán sárga dinnye, narancs, ananász, szilva, dinnye.

Ne várjuk meg, amíg megbetegszünk, hanem már ősszel kezdjük el felturbózni szervezetünk védelmi vonalát. Amennyiben lépéseket teszünk az immunrendszerünk megerősítésére, elkerülhetjük a vírusfertőzéseket és más megbetegedéseket.

Az alvás elengedhetetlen a jó egészséghez. Ha 7-8 óránál kevesebbet alszunk, akkor akár alváshiány is kialakulhat. Szakértők szerint az alvás minőségét az is befolyásolja, hogy mikor alszunk el, éjfél előtt mindenképpen ajánlatos ágyba bújnunk. Fontos, hogy az ágyban már ne használjunk kék fényt kibocsátó eszközöket. Lefekvés előtt elkortyolgathatunk olyan gyógyteákat, amelyek segíthetnek a pihentető alvásban. Ilyen lehet például a borsmenta, a citromfű vagy a kamilla.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Testünk 70 százaléka vízből áll. Az ereinknek is vízre van szüksége, hogy tápanyagokat szállítson a test szerveihez és így a vérünk elláthassa oxigénnel, tápanyagokkal a sejteket, ami alapvető a szervezetünk megfelelő működéséhez. Naponta legalább 2 liter vizet kellene ahhoz meginnunk, hogy a testünk tökéletesen egészséges maradjon. A víz önmagában unalmas, így adhatunk hozzá citromot, narancsot, mentát, bogyós gyümölcsöket, uborkát, zellert is. Így amellett, hogy a megfelelő mennyiségű folyadékot elfogyasztjuk, még tápanyagokkal is ellátjuk a szervezetünket.

Fogyasszunk sok zöldséget és gyümölcsöt, hiszen ezzel alapvető tápanyagokat, antioxidánsokat, fitokémiai vegyületeket viszünk be a szervezetünkbe, amivel jelentősen támogatjuk az immunrendszerünket.

Az oxidatív stressz kulcsfontosságú eleme a legyengült immunrendszernek, éppen ezért kell minél színesebben, változatosabban táplálkozni. A hagyma, a fokhagyma, a kurkuma vagy a gyömbér segítenek csökkenteni a szervezetben a gyulladást.

Lényeges, hogy minimalizáljuk a stresszt, hiszen a negatív hatásai az egész szervezetben érezhetők, nemcsak mentális, hanem fizikai betegségeket is okozhat. A stressz legyengíti az immunrendszert is, így könnyebben betegszünk meg és kaphatunk el különféle fertőzéseket.

A D-vitamin maximalizálása is nagyon lényeges, hiszen támogatja az immunfunkciókat, mozgósítja azokat a sejteket, amelyek erős antimikrobiális válaszokat váltanak ki.

Az immunrendszerünk nagy része a bélben található, ezért fontos, hogy támogassuk a mikrobiomot. A hasznos baktériumtörzsek erősítik az immunválaszt és az immunrendszert.

A cink és a C-vitamin is fokozza az immunitást. A cink szükséges a sejtek normális fejlődéséhez és működéséhez, így ez a tápanyag különösen fontos az immunspecifikus sejtek számára. A C-vitamin szerepet játszik az oxidatív stressz elleni védelemben és az immunsejtek működésére is pozitív hatást gyakorol.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük