fbpx

A vizelet üzen nekünk

Egy orvos védő felszerelésben gumikesztyűben egy vizeletet tartalmazó kémcsövet néz.

Amikor laborvizsgálatra megyünk, az orvos vizeletvizsgálatot is kérni szokott, nem véletlen, hiszen a vizeletből sok minden kiderülhet. Ezt a vizsgálatot soha ne hagyjuk ki, mivel valóban sok mindent megtudhatunk az egészségi állapotunkról. Mi magunk is észrevehetjük, ha valami nincs rendben, hiszen a vizelet sötétté is válhat, de akár még vér is megjelenhet benne, ami sok egészségügyi problémát vethet fel vagy jelezhet nekünk. A cikkben bemutatjuk, hogy mit is kell tudnunk a vizelet egyes jelzéseiről.

A testünk nagy százaléka víz. Sokszor jelez nekünk a szervezetünk, ha szomjasak vagyunk, de az ember hajlamos ilyenkor is inkább enni, pedig sok esetben csak egy pohár vízre van szükségünk. Ha a mosdóban azt tapasztaljuk, hogy a vizeletünk sötétebb színű, akkor ez a dehidratáció jele is lehet. Csak figyeljük meg, ha egy ilyen eseményt követően rendesen iszunk, és aztán ismét felkeressük a mosdót, már nem lesz gond a színével.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Előfordul, hogy a vizelet elszíneződik, pirosas lesz a színe. Nem kell rögtön rosszra gondolni és elkeseredni, először alaposan gondoljuk végig, hogy milyen ételeket is ettünk vagy mit ittunk korábban, mert például a cékla is okozhat ilyen elváltozásokat a vizeletben.

A dehidratáció veszélyes, de az sem jó, ha túl sokat iszunk, vagyis több vizet iszunk meg, mint amennyi valójában a szervezetünk folyadékigénye. Ha sokat iszunk, a vizelet teljesen áttetsző is lehet. Ez még a kisebb gond. Az úgynevezett túlivás azonban alapvető sókat von el, a szervezet egyensúlya felborul és ez bizony halálos is lehet.

Nemcsak a vizelet színe, hanem az illata is árulkodó lehet. A vizelet alapvetően nem büdös, nincs kellemetlen szaga, azonban egyes betegségek esetén szúrós, irritáló is lehet. A cukorbetegség, a húgyúti fertőzés, a vese- és a májproblémák is okozhatnak ilyen gondokat.

Amennyiben cukorbetegek vagy inzulinrezisztensek vagyunk, de nem tudunk róla, a vizeletünk akkor is árulkodik nekünk. A laborvizsgálat során arra is választ ad a leadott minta, hogy szenvedünk-e cukorbetegségben. Ezért is nagyon lényeges, hogy időben kiderüljön a betegség, mert a magas vércukorszint nagyon sok más egészségügyi problémát okozhat, ugyanis a cukorbetegségnek sok szövődménye lehet.

1 hozzászólás

  1. Szuhay Péter

    Urológus mondta nekem nagyon régen: akkor ittam eleget, ha naponta ötször tudtam bőségeset produkálni. A másik jó szabály: vlágos szalmasárga legyen. Pirosas elszíneződést okozhat az is, ha rizike gombás ételt eszünk (Lactarius deliciosus, Lactarius deterrimus).

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük