Maszlagos nadragulya (Atropa belladonna) lilás virágai.

A maszlagos nadragulyát (Atropa belladonna) már a középkorban is használták. Asztmás betegeket gyógyítottak a segítségével, mégpedig úgy, hogy a szárított gyógynövényből füstölőt készítettek. A maszlagos nadragulya latin nevéből a belladonna szó annyit jelent, hogy szépasszony. Ez arra utal, hogy Itáliában a 16. században élő gazdag úrhölgyek ezt a gyógynövényt, pontosabban a maszlagos nadragulya termésének a levét, vagy a levelekből készült forrázatot a szemükbe csepegtették, hogy a pupillájuk kellőképpen kitáguljon. Ettől a változástól remélték ugyanis, hogy még szebbek és kívánatosabbak lesznek. A gyógynövényről azonban tudni kell, hogy rendkívül mérgező. Népies elnevezései: bolondító fű, szépasszony füve, ördögfű, veszett fű, farkascseresznye, álomhozófű, farkasbogyó, mérges cseresznye.

A maszlagos nadragulya előfordul hazánkban, de megtalálható Ázsiában és Afrikában is. A növény akár az egyméteres magasságot is elérheti. Levelei tojásdadok, és akár 10-15 centiméteresek is lehetnek. Harang alakú virágai kívül barnásak, belül pedig sárgás színűek. A maszlagos nadragulyának fekete bogyótermése van. Ezek a bogyók fényesek és csodaszépek, de a növénynek talán ezek a legmérgezőbb részei. Egy kisgyermeknél már három-négy bogyótermés elfogyasztása is halálos kimenetelű lehet. A mellékhatások között szerepel a hallucináció, és a betegre az agresszív viselkedés lesz jellemző. A halált többnyire a légzésbénulás okozza. Mérgező hatása miatt ezzel a gyógynövénnyel nem szabad otthoni körülmények között kísérletezni, vagyis belőle főzetet vagy éppen tinktúrát készíteni.

A maszlagos nadragulya hatóanyagai a cserzőanyagok, a kumarinok és flavonoidok. A növényben található atropin mérgező vegyületnek számít. Gyógyászati célokra a növény termésének levét használják, ebből száraz kivonatot készítenek. Ezekben a kivonatokban is megtalálható az atropin, amely vegyületnek köszönhetően a kivonat hatékonyan csillapítja a bél, a húgyutak és az epe görcseit.

Homeopátiás készítményeket is gyártanak ebből a gyógynövényből, amely csillapítja a gyulladásokat, de a lázat és az izzadást is mérsékli. Fej-, illetve fülfájásra is szokták javasolni a készítményt.

Hiába készítenek ebből a gyógynövényből különféle cseppeket és kivonatokat, csakis recept ellenében lehet hozzájutni, vagy csak és kizárólag orvosi felügyelet mellett alkalmazhatók.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*