Két gömb alakú kő egymáson.

A polaritásterápiát dr. Randolph Stone dolgozta ki. Ez a terápiás módszer a keleti és a nyugati gyógymódot is magába foglalja. Dr. Randolph azt figyelte meg a betegeinél, hogy miután azok meggyógyultak, hosszabb-rövidebb idő elteltével ismét nála kötöttek ki, vagyis ismét megbetegedtek. Az orvos ekkor jött rá, hogy az emberi testben úgynevezett energia áramlik. Azonban ha az energia nem képes a testben szabadon áramolni, vagyis megreked, akkor ez problémát képes okozni az ember fizikai, szellemi vagy érzelmi működésében. Amennyiben zavar keletkezik az energiaáramlásban, akkor ez betegséget és fájdalmat képes okozni. De mi okozhat energiaelzáródást? Többek között a stressz, a nem megfelelő táplálkozás, a pszichológiai problémák, de még az észszerűtlen viselkedés is okozhatja. A polaritásterápia elsősorban azoknak javasolható, akik az egyensúly és a polaritás elérésére törekszenek.

Dr. Randolph Stone négy technikát dolgozott ki az emberi test egyensúlyának és az öngyógyító folyamatoknak az elősegítésére. Először is a betegnek az étrendjén szükséges változtatnia. Ahhoz, hogy a szervezetében felhalmozódó méreg- és salakanyagoktól megszabaduljon, egy kéthetes tisztítókúrát kell tartania. Ezen idő alatt csak és kizárólag friss és biozöldségeket és -gyümölcsöket, illetve ezek frissen préselt levét lehet fogyasztani. Az orvos egy italt is készített, amely a máj tisztítását szolgálja. Az egészséges ital citromlevet, olívaolajat, gyömbért és fokhagymát tartalmaz. Majd ezután a diéta következik, amely az egészség építését szolgálja. A fenntartó diéta célja pedig az egészség és az állóképesség fenntartása, megőrzése.

A következő technika a szellemi áthangolódás. Ennek az a lényege, hogy a terapeuta és a beteg megbeszélik, hogyan lehet a beteg negatív hozzáállását áthangolni, megváltoztatni, mégpedig pozitív irányba. A terapeuta arra is megkéri a beteget, hogy legyen nyitott az olyan lehetőséggel szemben, amelyeket eddig nem ismert, viszont csakis az ő gyógyulását szolgálják.

A harmadik technika a műfogás és az érintés. A gyógyító megérinti a beteget, hogy az energia ismét szabadon áramolhasson annak szervezetében. Az érintés során háromféle nyomást alkalmaz. A negatívat, a pozitívat és a semlegeset.

A negyedik technika a testnyújtó gyakorlatokat foglalja magába. Ilyen lehet például a guggolás, a törökülés vagy a kezek tarkón történő összekulcsolása. Ezek a gyakorlatok elősegítik, hogy az energiaáramlás meginduljon. Mivel a legtöbb betegséget az izmok megfeszülése okozza, így a gyakorlatok során megengedett például a nyögés vagy a kiabálás, amelyek az izomfeszülés oldását segítik elő.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*