Cukros üdítőitalok és a bennük lévő cukormennyiség kockacukorban kimérve.

A cukros üdítőitalokról eddig is tudtuk, hogy nagyon egészségtelenek. Azt azonban csak nem olyan régen fedezték fel, hogy ezek az egészségre káros italok szív- és érrendszeri betegségeket is okozhatnak.

Több kutatás is alátámasztotta, hogy a túlzott mennyiségben fogyasztott cukros üdítőitalok megnövelhetik a halálozás kialakulásának a kockázatát. Főleg akkor, ha ez elhízással, magasabb BMI-indexszel is párosul. A hozzáértők szerint a sok cukros üdítőital fogyasztása tehető felelőssé egyes rákos megbetegedések kialakulásáért is.

A cukros üdítőitalok helyett a víz fogyasztását javasolják a szakértők, ami nemcsak, hogy jót tesz az egészségünkkel, de még az élettartamot is megnövelheti.

A kutatók vizsgálatokat is végeztek ez ügyben. Azoknál a személyeknél, akik a cukros üdítőket legalább egy alkalommal édesítőszerrel édesített italra cserélték, csökkent a halálozási kockázat, illetve a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata. Viszont az édesítőszer sem bizonyult túl egészségesnek, mivel az ezzel ízesített italok is megnövelik a betegség kialakulásának kockázatát. Tehát nincs jó megoldás és alternatíva. Minden esetben a legjobb választás az ivóvíz, amely pozitívan hat az emberi egészségre és az érrendszerre is, hiszen csökkenti a vérrögképződés kialakulásának esélyét, így csökkentve az agyi és a szívkatasztrófák kialakulásának esélyét.

A cukros üdítőitalok emellett súlygyarapodást is okoznak és megnövelik a cukorbetegség kialakulásának a kockázatát. Ezért tanácsos a gyermekeket kicsi koruktól kezdve a víz szeretetére és ivására szoktatni, és esetleg csak alkalomadtán engedni, hogy cukros üdítőket fogyasszanak.

A cukrozott üdítőitalok nemcsak az éhomi vércukorszintet növelik meg, hanem az LDL-koleszterin szintjét is. És ez is egy kockázati tényezője a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek.

Az édes italok fogyasztása megemeli a vérnyomást is. A magas vérnyomás nagyon veszélyes, hiszen kockázati tényezőként van jelen a szív- és érrendszeri megbetegedéseknél.

Vizsgálatok igazolják, hogy a túl sok cukorfogyasztás oka lehet a stroke kialakulásának, de még szívkoszorúér-betegséget is okozhat.

Láthatjuk, hogy mennyi betegség okozója lehet a cukros üdítőital. Ezt sokféle egészséges itallal lehet helyettesíteni. Gondoljunk csak a friss citromból és gyógynövényekből készített frissítő limonádéra, amelybe egyáltalán nem használunk cukrot, legfeljebb csak egy kevéske mézet.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*