A fokhagyma az egyik legcsodálatosabb gyógynövény az egész világon. Olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek rendszeres fogyasztásával csökkenthető a demencia és az Alzheimer-kór kialakulása. Amikor szabad gyökök szabadulnak fel a szervezetben, oxidatív stresszt keletkezik, ez pedig jelentősen felgyorsítja a szervezetben az öregedési folyamatokat. A fokhagyma antioxidánsai azonban sikeresen védik ki ezeket a negatív hatásokat, és csökkentik az agyat érintő öregedési folyamatokat is, így minimalizálva az Alzheimer-kór és a demencia kockázatait.
A fokhagyma nagyon sok pozitív hatással és tulajdonsággal rendelkezik. Többek között segít az immunrendszer megerősítésében, nagyon hatékony a megfázás és az influenza kialakulása ellen, redukálja a szívbetegségek és a szemet érintő betegségek rizikóját, emellett csökkenti mind a magas vérnyomást, mind a magas vércukorszintet.
A fokhagyma nemcsak az egészségünk szempontjából előnyös, hanem nagyon tápláló is, azonban mint mindenből, ebből a gyógynövényből is lehet túl sokat fogyasztani. Ez esetben olyan tünetekkel kell számolnunk, mint a kellemetlen lehelet, a vérzés fokozott kockázata, emésztési problémák és a savas reflux.
A fokhagymát a legjobb nyersen fogyasztani, hiszen így minden aktív tápanyag megmarad benne, amely aztán hasznosulni is tud. Ezeknek a tápanyagoknak, többek között az allicin nevű enzimnek élvezhetjük az antioxidáns, gyulladáscsökkentő, rákellenes és antibakteriális hatásait.
A fokhagymát gyömbérrel is kombinálhatjuk, így együttesen még inkább érvényesül a két gyógynövény gyulladáscsökkentő, antimikrobiális, antioxidáns és vírusellenes hatása, illetve mindkét gyógynövény aktívan hozzájárul az immunrendszer megerősödéséhez.
A fokhagyma rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz. Megtalálható bene a C-vitamin, a mangán, a B6-vitamin, de szelénben és rostban is bővelkedik.
A fokhagyma olyan kénvegyületekben bővelkedik, amelyek akár a nehézfémek okozta szervkárosodásoktól is megóvhatnak bennünket.
A gyógynövénynek van egy olyan különleges tulajdonsága, hogy megnöveli a szervezetben az ösztrogénszintet. Ez a menopauza szakaszába lépő hölgyek számára nagyon jó hír, hiszen ezzel jelentősen javulhat a csontok egészségi állapota.
A fokhagyma leviszi az LDL-koleszterin-szintet, ily módon csökkenti a szívbetegségek kockázati tényezőit.
A gyógynövény mérsékli a megfázás és az influenza tüneteit, illetve a magas vérnyomásban szenvedő betegek vérnyomását.
Klinikai vizsgálatok szerint a fokhagymakivonat javíthatja a kognitív funkciókat, illetve megakadályozhatja az életkorral összefüggő kognitív hanyatlást is. Emellett csökkentheti a magas vérnyomást, amely az Alzheimer-kór egyik kockázati tényezője. A fokhagymakivonat csökkenti az Alzheimer-kór biológiai markereit is, az oxidatív stresszt, a gyulladást és az idegi károsodásokat, miközben javítani tudja a kognitív funkciókat. A vizsgálatok ugyan ígéretesnek bizonyulnak, azonban embereken még nem tesztelték a gyógynövényt, csakis állatkísérleteket végeztek a tudósok.
Fokhagyma galagonya fagyöngy mennyire hatásos.
Ezek a hatóanyagai a BÁNÓ-féle kapszuláknak. Nagyon hatásos. Évek óta fogyasztom.
Dr Oláh Andor írta anno, hogy a fokhagyma a kis ereket tágítja, még a belek környékén is javítja a keringést. Én a pirítósra nem rádörzsölöm, hanem nagyon vékony szeletekben ráteszem a fokhagyma gerezdet.
Bocsi, de úgy tudom, hogy dörzsölni is kell, vagy fokhagymanyomón kinyomni, mert így több „egészségjavító” vegyület keletkezik benne. (A nyomástól.)
Akinek sok a sava annak sajnos nem hasznos a fokhagyma. 🙁
Régóta rendszeresen eszem elég sok fokhagymát, mert szeretem – lereszelve, szeletelve, sütve-főzve, ahogy jön – de keveslem a jó hatásokat, amire nagy szükségem volna 77 évesen, túlsúlyosan, napi 350 NE insulinokkal, magas vérnyomással, kéz és lábzsibbadásokkal, az Alzheimer kezdődő tüneteivel a több évtizede rendszeres orvosi ellenőrzések ellenére, ahol egyre inkább érdektelenséggel találkozok… mit tehetek, ha még nem akarok meghalni, mint annyian, sokan mások?!?
„MÁS:”
Pirítóskenyér készítésnél egyre-másra fogynak a fokhagymagerezdek, és azt tapasztalom, hogy az egyiktől a szemem is majd kifolyik, olyan erős, a mellette lévőtől meg még egy nyafka kisgyerek sem sírná el magát. Ilyen nagy hatóanyag-különbség hogy alakulhat ki egy fejen belül is, men hogy egy bolti „merítésben”…