WC lehúzása nyitott fedéllel.

Léteznek olyan ártalmatlannak tűnő fürdőszobai szokások, amelyekről talán nem is gondolta volna, hogy mennyit árt az egészségnek.

Az egyik ilyen hiba vagy rossz szokás, hogy amikor végzett a toaletten a dolgával és lehúzza a WC-t, közben nem hajtja le annak a tetejét. A benne lévő kórokozók akár hat méterre is „elrepülhetnek”, amelyek aztán nagy veszélyt jelentenek az egészségre, vagyis számtalan betegséget képesek okozni.

Manapság egyre többen használnak nedves törlőkendőt, ami nem is baj, de sokan a WC-be dobják, ami nem jó megoldás, hiszen ezek nem bomlanak le olyan könnyen, mint a WC-papír és még dugulást is okozhatnak.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Sokan úgy használják a sampont, hogy öntenek egy keveset a tenyerükbe, és azon nyomban a fejük tetejére kenik azt, majd a hajukat szintén a fejük tetejére halmozzák. A sampont először is mindig fel kell hígítani vízzel, majd a haj hosszába kell azt masszírozni. A fej bőrével nem is szabadna, hogy érintkezzen, annak tisztántartásához éppen elég a tiszta víz is.

Ha valaki rendszeresen küzd székrekedéssel, előbb-utóbb aranyérrel kell számolnia. Ha úgy érzi, hogy nem jön a nagydolog, akkor ne is erőltesse, mert az erőlködés csak ront a helyzeten és az aranyere is újra és újra ki fog újulni. Inkább törekedjen a rostokban gazdag táplálkozásra, fogyasszon rendszeresen zöldséget és gyümölcsöt, így hamarosan megtapasztalhatja, hogy egyáltalán nem kell majd erőlködnie a fürdőszobában.

Arctörléshez ne használja azt a törülközőt, amelyet fürdés vagy zuhanyozás után használ, mivel a baktériumok könnyen megfertőzhetik az arcbőrét. Az altestünkhöz is külön egy kisebb törülközőt kellene használni és mindkét törülközőt mindennap cserélni kellene.

Ha szappannal fürdik vagy azt használ kézmosáshoz, soha ne hagyja, hogy a szappan a vízben ázzon, mert az kedvez a baktériumok elszaporodásának.

Ha a WC-csészéhez közel van a fürdőszobaszekrény, amelyen a fogkeféjét is tárolja, jobban teszi, ha máshogy rendezi át a fürdőszobáját, ugyanis a WC-ből kikerülő baktériumok – ha nem csukja le annak a tetejét – könnyedén rákerülhetnek a fogkeféjére és más eszközeire, így pedig nagy a fertőzés veszélye.

Ehhez a cikkhez 1 hozzászólás érkezett

  1. Ilyés Ferencné

    Én nagyon mérges vagyok,ha valaki nem csukja le a WC tetejét! Sajnos van aki ezt nem érti,hogy miért!
    Köszönöm,hogy leírták,így legalább már mindenki tudni fogja…

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*