Egy szürke asztalon máriatöviságak virágokkal, mellettük kék színű teáskanna.

A máj egészségének megőrzése rendkívül fontos, hiszen a testünk számos alapvető funkciójában részt vesz. Szorosan együttműködik más szervekkel és feldolgozza, hasznosítja azokat a tápanyagokat, amelyeket az étkezésünk során viszünk be a szervezetünkbe. A máj ezen kívül szerepet vállal a glükóz tárolásában, ami energiát is biztosít a szervezetnek.

Májunk egyik feladata a zsírok megemésztése, illetve a táplálékokból származó zsírban oldódó vitaminok – az A-, a D- és az E-vitamin – tárolása. A máj különféle anyagokat is termel, melyek részt vesznek a vérrögképződés szabályozásában, illetve a vörösvértestek termelésében, de fontos feladata még a méregtelenítés is. A szervezetünkben nagyon sok vegyi anyag és káros anyag kerül, a májunk pedig aktívan dolgozik azért, hogy ezek mihamarabb kiürüljenek a szervezetből. Amennyiben a májfunkció csökken, ez negatívan befolyásolhatja ezeknek a folyamatoknak a hatékony megvalósulását.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Nagyon sok olyan tényező van, amely negatívan befolyásolja a máj működését és egészségét. Ilyen lehet a mértéktelen alkoholfogyasztás, az elhízás, a káros anyagok nagy mennyiségű bevitele, a gyógyszerek fogyasztása, a vírusok okozta fertőzések.

A máj nagyon gyorsan képes a regenerálódásra, és sok olyan gyógynövény is található a természetben, melyek támogatják ezt a folyamatot. Az egyik ilyen gyógynövény a máriatövis.

A máriatövis nemcsak védelmet jelent a máj számára, de a működését és az egészségét is támogatja. A gyógynövény egyik legjobb hatóanyaga a szilimarin nevű vegyület, amely jelentős mennyiségben található a növény magjában. Antioxidáns hatással rendelkezik és megemeli a szervezetben a glutation szintet.

A glutation az emberi szervezetben megtalálható erős antioxidáns, amelynek kiemelt feladata, hogy hatékonyan küzdjön a szabad gyökökkel, és segítse a szervezet méregtelenítő folyamatait.

A máriatövis antioxidáns hatása nemcsak a májban, hanem a gyomorban és bélben, illetve a vesében is érvényesül. A gyógynövény nagyon hasznos lehet a vírusos hepatitisz, a zsírmáj és a máj cirrózis kezelésében is, melyben a g gyulladáscsökkentő hatása lehet a segítségünkre.

A máriatövis segítheti a koleszterinszint szabályozását a 2-es típusú cukorbetegeknél, mivel a máj nemcsak a koleszterin termelésében, hanem a metabolizálásában is részt vesz. A szilimarin nevű vegyület emellett még gyulladást is csökkent.

Ehhez a cikkhez 1 hozzászólás érkezett

  1. Nagyon hasznos volt a cikk!. Én szedtem 1 havi Máriatövis kapszulát. Milyen rendszerességgel érdemes ismételni? A májfunkció értékem éppen csak a határ tetején van. Köszönöm a választ!

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*