Zöld levélen ovális, fehér tálka, benne teafa ágai, mellette barna üvegcsében teafaolaj.

A lábgomba természetes módszerekkel többnyire sikeresen kezelhető. Mindenesetre a következő alkalommal újra előjöhet, mivel az okot – a gyenge immunrendszert – nem szüntettük meg, hanem csak egy tünetet nyomtunk el. Még ha a lábgomba a sikeres kezelés után nem is tér vissza, helyette hamar megjelennek más tünetek és panaszok teljesen más testtájakon, mert a meggyengült immunrendszert be kell vonni a terápiába.

Ha tehát úgy döntünk, hogy holisztikus kezelést alkalmazunk, azt fogjuk tapasztalni, hogy nemcsak a lábgomba tűnik el, hanem sok más egészségügyi probléma is. Egy gombás betegség ellen úgy védekezhetünk, hogy a gombától megvonjuk a táptalajt. A bázikus testápolás – bázikus táplálkozással kombinálva – erre a célra optimális, mert a szervezetet belsőleg és külsőleg is savtalanítani kell. Szükséges továbbá az egészséges bélflóra felépítése is.

Bázikus táplálkozás

Aki főleg savképző élelmiszerekkel táplálkozik (hús, tejtermékek, tésztafélék, cukor, kávé stb.), az gondoskodik az anyagcsere-melléktermékek felgyülemléséről, amelyek túlsavasítják a szervezetet. Ugyanakkor az immunrendszer energiája és teljesítőképessége rohamosan alábbhagy. Egy legyengült, erősen túlsavasodott szervezetben a gombák optimális életfeltételeket találnak, így gyors ütemben elszaporodhatnak. Ha a gombák ezt a savas miliőt tartják ideális élettérnek, akkor logikus lenne ezt a környezetet alapjában megváltoztatni, és így megnehezíteni a túlélésüket. Vagyis a savas miliőt bázikus irányba kell eltolni. Ez egy következetesen bázikus táplálkozással, valamint a szervezet alapos savtalanításával sikerülhet.

Természetes szerek

Miközben egészségesebben alakítjuk a táplálkozásunkat és életmódunkat (több friss gyümölcs és zöldség, semmi cukor és fehér liszt, kevesebb alkohol, nikotin és kávé), hogy hosszú távon erősítsük az immunrendszerünket és vitalizáljuk a szervezetünket, 9 egyszerű és természetes szerrel eltüntethetjük a lábgombát, és megelőzhetjük az újabb fertőzést.

1. Higiéniai intézkedések

A jól szellőztetett és száraz lábak kevesebb táptalajt nyújtanak a lábgombának. Hordjunk pamutharisnyát vagy -zoknit és bőrcipőt a szintetikus anyagok helyett. Minden zuhanyzás után gondosan szárítsuk meg a lábunkat, különösen a lábujjak között.

2. Grapefruitmag-kivonat

Ez a kivonat mintegy 100 különböző gombafajra halálos, anélkül, hogy a hasznos mikroorganizmusokat károsítaná.

3. Acidophilus baktérium

A natúr joghurtban lévő baktérium segít megfékezni a lábgombát. Kenjük a lábujjak közé, hagyjuk rászáradni, majd öblítsük le.

4. Biokókuszolaj

A biokókuszolaj egy nagyon erős szer. Védőréteget képez a bőrön, így kitűnően alkalmazható megelőző intézkedésként is egy újabb gombafertőzés ellen. Masszírozzuk be a lábunkat minden este jó minőségű biokókuszolajjal.

5. Almaecet és ezüstkolloid

Áztassuk a lábunkat almaecet és víz 1:4 arányú keverékébe kb. 20-30 percre. Töröljük szárazra a lábunkat, és vigyünk fel rá ezüstkolloidot – főleg a lábujjak közé. Hagyjuk az ezüstkolloidot beszívódni, majd masszírozzuk a lábunkat jó minőségű természetes olajokkal, pl. jojobaolajjal vagy olívaolajjal. Naponta kétszer ismételjük a procedúrát.

6. Hidrogén-peroxid

Vigyünk fel hidrogén-peroxidot a lábgombával fertőzött területekre naponta kétszer.

7. Sütőpor

Szórjunk némi sütőport az érintett helyekre a lábon, és ezt naponta addig ismételjük, amíg a fertőzés eltűnik. Szórjunk egy kevés alumíniummentes sütőport a cipőnkbe is. Ez magába szívja a nedvességet, szárazon tartja a lábat, és így megakadályozza az újabb gombásodást.

8. Teafaolaj és ózonizált olívaolaj

Naponta kétszer masszírozzunk be a lábunkba néhány csepp teafaolajat. Ugyanilyen hatékony lehet az ózonizált napraforgó- vagy olívaolaj.

9. Fekete tea

A fekete tea ugyancsak sikeresen alkalmazható lábgomba ellen. Adjunk 6 teafiltert egy liter forró vízbe, hagyjuk benne a filtereket, és fürdessük ebben a teavízben a lábunkat 30-60 percig. A teában lévő tannin megöli a gombát, és enyhíti mind a fájdalmat, mind a bőr viszketését.

Ehhez a cikkhez 57 hozzászólás

  1. Nagy Istvánné

    T. Nekem köröm gömbám van,kezd át menni a másik,nagylábujamra is. Kérem a segítséget!!! Mit lehet tenni ellene? Előre is köszönöm.

    Üdvözlettel. Nagyné

    • Kálmán Gabriella

      Nekem 2 évig volt körömgombám, a bőrgyógyász folyamatosan gyógyszerekkel kezelt. Meguntam, hogy nincs javulás. Hallottam valakitől, neki az ecet használt.
      Én is elkezdtem 20 %-os ecetben, minden nap este 20 percig áztattam, 10 hónapon keresztül.
      Ezt követően laboratóriumi vizsgálat kimutatta nincs körömgombám.
      Remélem tudtam segíteni.

      • Tiszta ecetben vagy ecetes vízben áztatta? Ha tiszta ecetben, akkor nem marta le a bőrt az ecet?
        Köszönöm a választ.
        Sanyi

        • Kálmán Gabriella

          Kedves Sanyi!
          Kezdetben marta a tiszta ecet a bőrt, akkor egy napot kihagytam. Később hozzá szokott az újjam. Kis tálka tiszta 20%-os ecet, és csak a beteg újjat tenni bele.

    • Lőrincz Árpád

      Teafa olajat rácsepegtetni a fertőzött körömre, hetente 1-2 alkalommal.

  2. Gajdoczky Istvánné

    Nekem is körömgombám van, azt hogyan lehet megszüntetni gyógyszer nélkül?

  3. Só és szódabikarbóna keverékével áztatjuk a lábunkat egy lavórban. Minden panaszunk megszűnik.

  4. Kardos Gabriella

    Nekem is írtak drága szereket körömgobára, nem használtak. A kövekező recept olcsó és 6 hét alatt hatásos.: 1dl 20 százalékos ecetben elkerünk 3-4 gerezd zúzott fokhagymát.Fültisztító pálcikával ecseteljük a megtisztított lábat.Nagyon hatásos !

    • D. Szabó Gyula

      ez sem jött be!

    • Üdv ! Én egy kórház sebészetén kaptam láb-körömgombát !!!!!!!!!. A slágerrádióban hallott fokhagyma- és ecet keverékével ecseteltem közel 1 évig. Sem javulást, sem terjdést nem tapasztaltam, ezért felkerestem a bőrgyógyászt. Exoderilt javasolt, amit másfél évig használtam – eredménytelenül. De legalább nem terjedt. Háziorvosom 3 doboz Flucohexal – t javasolt á:12000 ft. 4 hónap után a gomba 2 nagykörmömre és 3 kiskörmömre terjedt szét !!!!!!!!!!!!! Utána volt Teafaolaj, Svédcsepp. Utolsó próba : 2 hónapja Nailner stift — semmi javulás. Csak azért, mert a bőrgyógyásznő nem hajlandó tenyésztést csináltatni, hogy melyik tablettás kezelés lenne igazán ok. Holnap kezdem a Bioptron – lámpázást — talán ! Az Exoderil a kéz köröm,- és bőrgombára tökéletes !!!!!!!! ezt garantálom !! Szal kb: 30.000 Ft, és semmi javulás. Kössz doktorok !!!!!!!!

      • Nem értem. Az Exoderilről azt mondja, nem használt. A hozzászólás végén pedig azt mondja tökéletes. Akkor most mi az igazság?

  5. A hozzászólások nagyon hasznosak, csak köszönet érte…

  6. Nekem a dr Scholl ecsetelő használt. Zirka 5000,és az alapkúra után hetente egy ecsetelés.Betartani az előírásokat !!!

  7. dr. Prohászka József

    A gombák szaporodásához lúgos környezet szükséges! Talán el kellene felejteni a lúgosítást ami egy butaság, félreértésen alapul. Gombák ellen a 20%-os ecetsav beválik. A tartós sikerhez akár gyógyszeres,akár természetes gyógymód, vagy a kettő kombinációja esetén, feltétlenül szükséges a zoknik, valamint a lábbelik fertőtlenítése. Egyébként a cipőben megbúvó spórák újra fertőznek.

    • a gopmbák sajnos a savas környezetet szeretik!!!

      • dr. Prohászka József

        Kedves Ágnes!
        Bizonyára tett már el savanyúságot, bizony-bizony azért teszünk hozzá ecetet, hogy meggátoljuk a gombák ( penész ) szaporodását. A bőr gombás fertőzését okozó kórokozó gombák az enyhén lúgos közeget kedvelik, a 20%-os ecetsav gátolja a szaporodásukat. Az emberi bőr enyhén savas vegyhatású, ez védi a bőrt többek között a gombás fertőzéstől. agresszív lúgos tisztítószerek tönkretehetik ezt a védelmet, utat engedve a fertőzésnek. A bőr gombásodást gátolhatja az ecetes áztatás, más a helyet a köröm gombával, sajnos a köröm mélyebb rétegeihez sem az ecet, sem a hypo nem fér hozzá. Gyógyszeres kezelés szükséges, kiegészítve külső kezeléssel, VALAMINT A ZOKNIK ÉS LÁBBELIK FERTŐTLENÍTÉSÉVEL! Sajnos gyógyszeres kezelés drága de legtöbbször nem mellőzhető. A köröm ecsetelők kezdődő folyamat esetén lehetnek eredményesek, illetve megelőzésre, a visszafertőződés elkerülésére jók.

  8. Hubicsák Zoltán András

    Kedves lábgombások! Mint minden fertőzött (területet, -helyet így a lábat is, ha gombával fertózött !!) “fertőtleníteni” szükséges… A legegyszerűbb, és leghatásosabb fertőtlenítő szert pedig mindeggyikőtök ismeri, csak senki nem gondol rá, (mert olyanok vagyunk, hogy nem használjuk az “eszünket”). A lagolcsóbb, és a leghatásosabb fertőtlenítőszer, (amit elég egyetlen egyszer elvégezned) és nem kel 10 hónapon keresztűl, napi 20 percet lábad áztatásával eltöltened -évi 120 órát- csak havonta max. egyszer.. ha HYPÓS VÍZBEN áztatod lábad!!! Mert ugyanis, a Hypót, a Klór meszet, (és dédapátok a sima, mezitlábas oltott meszet használták feloldva, amivel a falat meszelték) fertőtlenítő szernek….. Tehát: végy egy lavórba ennyi melegvizet, amennyi ellepi a lábfejedet. Öntsél bele (a közértben, háztartási boltban vehető) közönséges hypóbol kb.2 decit, vagy hármat, és áztasd a lábad benne, miután a körömházad a lábújjaidon kitakarítottad, hogy a gombaspórákhoz akadálytalanul eljusson a hypósvíz… Aki “ágálna” a hypó ellen, csak tudja: hypós vizet iszik, mert azzal fertőtlenítik a z ivóvizet is.. De persze tömény hypót inni tilos, és ne próbálja senki… Akkor ismételj lábáztatást hypós vízben, ha a lábszagod visszjön… Ez után, a talpad, meg az ujjaid közt, bekenheted stiftel, vagy izzadásgátló deóval.. (hogy a hypó illata elmenjen)… de deóval a talpad izzadása is megszűnik.. De ha az egész tested le akarod fertőtleníteni, (vagy a bőröd “kifeszíteni” magadon, akkor pedig fürödj meg hypós vízben a kádadban… (én évente 3x 4x megfűrdök…) Vigyázz! A boltokban 2, 3 fajta hypót árulnak..Ezek közzűl egy, a legrégebbi fajta a jó, a többi nagyon szagos, aminek az “illatát” nem lehet elnyomni.. De áztathatod a lábad felhígitot oltott mészben is… vagy klórmeszes vízben. Ezek kimondottan fertőtlenítő szerek… Az ecet az gyenge sav… nem fertótlanítőszer, A fokhagyma sem fertőtlenítőszer, (hanem vérnyomás szabályzó, ha eszed..) De úgy csinálja mindenki, ahogy akarja..Sok sikert mindenkinek!!!!!!!!

    • Kedves Zoltán András ! Holnap kezdem a te módszeredet, amin kb 2 éve gondolkodom, csak pozitív megerősítés hiányában nem mertem elkezdeni. Lehet, hogy áldani fogom a Neved ??

  9. Tamási Jánosné

    Hubicsák Zoltán András! Melyik hypóra gondolsz?Én csak a szürke szögletes üvegest ismerem hypónak,az a jó?Férjemnek van körömgobája,rengeteget kísérleteztünk már:((((formalin,kék kő,gyógyszerek,kapszulák,tengervíz,ecet,tapaszok,végül a legjobbnak a TEAFA illóolaj bizonyult,de még mindig nincs vége:(((((

    • Kedves Jánosné ! A szürke vagy fekete 1 literes műanyag flakonra gondolt, az a hagyományos Hypo. Holnap reggeltől én is azt használom.

    • Jo estet. A hipo nem art a bornek. Nekem lab gombam van es irto budos. Ki probalom a hipot. Veszteni nem vesztek semmit. De furodni szabad benne foleg egy nonek?

  10. Kedves lábgombások.A Hubicsák féle módszer kitűnő.Csupán egy plussz ajánlat hozzá.Az áztatás után hidegzuhany a lábakra,aztán bekenjük a nedves lábat sóval,egyszerü konyhasó,semmi jód,finomítás stb,ezt rajta hagyjuk 3-5percig,újra lezuhanyozzuk és szárazra töröljük.Aztán bekenjük sima babaolajjal és ráhúzzuk a pamut zoknit.Naponta kétszer reggel és este célszerű ismételni,este lefekvés előtt csak a fázós lábúak húzzanak zoknit.Ez egyébként a hideg lábak vérkeringését is javítja.Nem tudom mi a hatásmechanizmusa,de működik.Egy nővértől hallottam a kórházban,kipróbáltam,használt.Állítólag a bibliában is le van írva.

  11. Cikimiki ez az egész gomba-tanácsözön!
    A kezelést azzal kellene kezdeni MINDIG,hogy kidobjuk az ÖSSZES cipőnket,és zokninkat.T.i. ezek továbbviszik a fertőzést,hiába irtottad le a lábadról!
    Itt nem spórákról van szó./Ezek nem erdei gombák/hanem gomba-micelliumokról /másnéven : gombafonal/
    Elég,ha valahol /zokniban,cipőben/megbujik egy tizedmilliméteres gombarészecske,és máris abszolút felesleges volt minden kezelés!
    /És a kezelés ideje alatt hordott cipőket és zoknikat is ki kellene dobni/
    Hát nem egyszerű a dolog.
    Ezért tűnik legtöbb ketzelési módszer hatástalannak./A gyógyszeres kezelés meg megöli a májat/

    • Csánó Károly

      A gomba kiirtásához teljes körű kezelés szükséges. A zoknit, harisnyát nem elég 30 fokos vízben kimosni, fertőtleníteni kell!
      A fertőtlenítéshez 1 Lt. vízhez egy evőkanál ezüst colloidot, kell önteni és 15-20 percig benne áztatni.
      A cipőket is fertőtleníteni kell!
      Egy szilva nagyságú vatta csomót, átitatunk formaldehiddel /gyógyszertárban kapható/ és beletesszük a cipő orr részébe, ezt a műveletet, az összes használatban lévő cipővel egyszerre meg kell tenni. A cipőket egy jól zárható műanyag zsákba tesszük.
      A biztonság miatt, a zsákot kitesszük a lakásból, mert az említett vegyszer nagyon erősen illó. Estétől reggelig a fonal spórák elpusztulnak. Vigyázz a formaldehid gyerek kezébe ne kerüljön?

  12. Boros Krisztina

    Kedves “okos” hypó használók ! Ez a hypóban áztatás és fürdés nagyon durva módszer, nem hiszem el, hogy ilyet ki talál valaki és vannak akik követik ! Aki meg akar gyorsan halni, az hajrá, csinálja csak ! Nekem a nagynéném sokat takarított hypóval gumikesztyű nélkül, s elég korán el is temettük ! Ha van egy ilyen jó oldal, ahol a természetes, kevés gyógyszerrel élést segítik, ami szuper, akkor mért kell elrontani ilyen butasággal ??? Nem értem !!!

    • Kedves Krisztina ! Valahol megértem az Ön felháborodását. Azonban : a Többiek valszeg csak akkor fogják +érteni, ha Ön olyan ” kevés – gyógyszeres” megoldást tud javasolni, amely ezeket a kedves, de gombától szenvedő embereket,- engem is beleértve,- gyorsan képes lesz meggyógyítani !
      Köszönjük !!

  13. ötvös hubáné

    Nekem több mint tíz éve van körömgombám, persze már nem úgy néz ki, mint a legelején. Soha nem múlik el, még évekkel ezelőtt mondta egy sebész, hogy csak a köröm levételével múlhat el, én tudom, hogy az nagyon fájó, de a sok-sok kencével csak a gyógyszergyárakat hízlaljuk. A körömlevétel igen fájós, de az gyökerestül kiírt mindent.

    • Kérem, ezt ne töröljék !!
      Elnézést, nem akarok vitázni sem, ellentmondani sem, DE !! A sebészek többsége az az állatfaj, amelyik kaszabolni szeret, lehetőleg reggeltől estig ! ( Vajon miért nem állnak hentesnek ?? ) Kérem, olvassák tovább ! A Lányom, mindkét nagy lábkörmére rálépett a Bpesti Déli abc melletti butikban 1 …………… ribanc, és nem a Lányom volt a hibás !!! ‘ év múlva egy sebész hosszas győzködés után levette mind2 körmöt POKOLI fájdalmat okozva a Lánomnak. 1 év után még nem volt gyúgyult. Ugyanaz a ……….. sebész nekem erőltette a bélvizsgálatot. Fél óra után megadtam magam, de miért ? Elcseszte, kialakult 1 végbélsipoly, amit 4 orvos próbált +gyógyítani. Az ötödiknek sikerült 3 és fél év után !!!! Össz: 690 000 Ft-ba került és rengeteg fájdalomba !! Mindent zárójelentésekkel tudok igazolni !!!
      Valószínű vannak jó, humánus sebészek is !
      Ezek után én a Hypót választom !
      Kérem, ezt NE töröljék

  14. Woodhead Enikő

    Kedves “okos” Boros Krisztina! Én 4 gyereket felneveltem a hypos-anyagpelenkás-fertőtlenítős korszakban, Anyukám úgyszintén. Mindketten nagyoin jó egészségnek örvendünk, tehát ne beszélj zöldségeket. A Hypo-gőz csak belélegezve ill. ha megiszod akkor ártalmas, rövid, hígított lábáztatáskor nem.

  15. Nem kell a cipőt kidobni! Formadelhidbe mártott vattacsomót kell beledugni nylonzacskóba tenni, jól bezárva a száját, 3 napig benne hagyni, majd kivenni, jól kiszellőztetni, mert iszonyatosan büdös, éppen ezért nem bent a lakásban kell ezt az eljárást megejteni, hanem udvaron, kertben, vagy akinek van erkélye, akkor ott. Kint is kell hagyni abban a három napban!

  16. Dékány László

    Kedves Kati.Gratulálok a hozzászólásához.Ön az egyetlen aki a formaldehides kezelést ajánlja.
    EZ AZ EGYETLEN MÓDSZER amivel a cipőket lehet
    fetrőtleniteni és hatásos.Nem kell eldobni a cipőket.
    Ez még a gombás lábújjra is felecsetelhető,hasonlóan
    a cipős módszerhez,fólia boritást kell rá tenni befőző gumival.Gyógyszertárban lehet kapni 2%-os higitásban.
    Naponta cserélni kell.Időnként Abba kell hagyni,hogy
    pihenjen a bőr,majd néhány nap mulva meg lehet ismételni.

  17. Kedves Kati ! Köszönjük a formaldehides megoldást !!
    Kedves Dékány László és Csánó Károly ! A formaldehid az én városomban gyógyszertárban április óta nem forgalmazható egy újabb idióta eu – rendelet miatt semmilyen higításban.
    Infó: talán festékboltban,- ennek most járok utána.
    Továbbá: Hipót a körömgombára: amikor ezt az “ajánlást” olvastam és elkezdtem, nem volt ismert a Kedves ZEKA módszere, hogy utána zuhanyozás és sós kezelés szükséges. Ezért én így jártam : Másnap elkezdett rettenetesen viszketni mind2 lábfejem, nagy sötétpiros pöttyök jelentek meg a bőrön. Próbáltam lemosni enyhe ecetes vízzel, majd tiszta vízzel. Semmi. 2 napja csak az a víz folyik rá, ami a zuhanyozáskor. Így már sokkal jobb, szinte nem is viszket. Mázli, hogy van a szervezetemnek öngyógyító képessége, meg fogok gyógyulni. A hypózást holnaptól folytatom, de csak a lábujjaimra, és utána a ZEKA ajánlással befejezve.
    Egészség – mosoly !!

  18. Szeretném megkérdezni, hogy valaki lézeres kezeléssel próbálkozott-e a körömgomba megszüntetésére.?

  19. Kedves Miklós! én is netten néztem utána, (a google keresőben) több oldalon hirdetik, hogy 80-90% a teljes megszüntetése, de a fertőzéstől függ, 5, vagy 7 kezelés alkalmanként, az ára és eltér, de körmönként kérik 7.000,-től 12.000,-ig.
    Ezért is keresem, hogy aki már volt lézeres kezelésen mennyire hatékony, vagy olyan mint a foghagyma, vagy a hypo?
    Ja, amit kérdeznék mi az a ZEKA, mert erről lemaradtam

    • 2014. júniusában voltam a Zsolt utcai rendelőben, ahol lézeres megoldással távolították el a gombát. 2014. októberében mentem vissza kontrollra, akkor már látszott a javulás. Jelenleg úgy látom, megszünt a gombásodás a lábkörmön, 2015. június elején visszamegyek ismét megnézetni, de szerintem szuper megszünt. Anyagilag az első alkalom “húzos” volt, de az évek során sokkal többet költöttem a megszüntetésre. Egyébként a fertőzést én is egy kórházi ápolás során szedtem össze.

  20. Sorstársaim figyelmébe ajánlom , hogy a formadelhid/ formalin/ erős méreg és rákkeltő.Semmi esetre sem érintkezhet bőrrel .de még a belégzése is veszélyes! Jól szellőztessük ki a cipőt mielőtt használjuk.Ezt nekem is bőrgyógyász ajánlotta.

    • Kedves Sorstársak az almaecet jótékony hatásáról hallottak? Nos napi 10perc almaecetes láb áztatás,nem kell leöblíteni csak leitatni papírtörlővel.Nagyon hatásos a bőrkeményedés ellen is.kb.fél év alatt rendbe jött a körmöm és pihepuha a sarkamon is a bőr.

  21. Nekem is volt körömgombám és bőrgombám is ami az “áldott” katonaság alatt alakult ki. Mind a kettőt meg lehetett szüntetni. A bőrön ecseteléssel a körmön 4 db tablettával, hetente egyet kellett bevenni. A körmöt lehet kenceficézni minden vacakkal, lakkal. semmit nem ér. A tabletta előtt volt egy májfunkció vizsgálat egy egyszerű vérvétellel. Igaz a tabletta már akkor sem volt olcsó.

  22. A csertölgy kérge is jó hatásfokkal csökkenti a lábgombát, áztatni kell benne a lábat. Szerintem a teafilternél egyszerűbb, olcsóbb és erősebb is. A fakérget min. 20-25 percig kell áztatni a felforralt, lehűlő vízben. Lehet sokkal tovább is, reggel beledobni, este használni.
    A cipőket és a papucsokat is egyszerre kell formaldehidben fertőtleníteni, 24 óra biztosan elég. A cipős szekrényt is ki kell fertőtleníteni. A zoknikat 95 fokos vízben ki lehet mosni gépben, már amelyik bírja, ami nem, azt úgy is ki kell dobni. A teafa és grapefruit olaj és a kókusz zsír vagy olaj is jó fertőtlenítő. Aki izzadós, az próbálja ki a sütőport vagy fertőtlenítős hintőport… esetleg zeolitos hintőport.

  23. A hipos megoldassal milyen tapasztalatok vannak? Ki probalta ki? Mukodik?
    Koszi
    Boti

  24. Pingback: Candida albicans fertőzésnél segít a gránátalma | Gyógyszer Nélkül

  25. Pingback: A lábgomba és a gyenge immunrendszer kapcsolata | Gyógyszer Nélkül

  26. Barátomnak 2 éve makacs körömgombája van a làbán. Semmilyen gyogyszertári szer nem használt amit probáltunk. A teafa olaj nagyon jol müködött.. csak sajnos 1 hét használat után hatalmas viszketö csalánkiütések lettek rajta.. igy abbahagytuk.
    Ezután jött a HYPO. Minden este fürdés után a szárazra törölt kipucolt körmöt hypoba mártott fülpiszkáloval bekenjük ugy, hogy a köröm alà is jusson belöle böven. Most, 3 hét kezelés után szembetünö a változás.. nem vàrt mértékben javult a köröm szine, már nem málik-porlik a beteg rész.. söt az elvált köröm nagy része visszanött a hushoz (máshogy nem tudom leirni, remélem érthetö :-)) A bört egyàltalán nem marta ki, nincs büdi hypo szag, látványos a javulás. Mi folytatjuk a Hypos kencézést.. 80ft/liter – a többezer forintos kencékkel szemben. Hát ennyit a gyogyszeriparrol 😉

  27. Cipő kidobás: gratulálok. a munkáltatóm és én is örülni fogok ha kidobom a zárt, mukavédelmi cipőm amit 12órás műszakban hordok, nem légkondicionált gyárban. vegyek újat saját zsebből 25ezerért. Fincsi.
    Mindennapos kezelés: köszi, 5:30kor kelek és 20:45 után érek haza. Este 9után nekiálni hypózni vagy ecetelni finom lesz.
    Hát érdekes oldalakat találok lábgomba ügyben.

  28. Olló, reszelő és HYPO! A lényeg az, hogy a beteg rész felett amennyire csak lehet vágjuk a körmöt rövidre. Ezután vékonyítsuk el a köröm felületét amennyire csak lehet, hogy a fülpáclikával felvitt HYPO (igen, hígítatlan szürke flakonos háztartási fehérítő) könnyebben behatolhasson a köröm mélyebb rétegeibe. Előzőleg nem árt kiáztatni a lábat valamilyen módszerrel (a fentiekben ismertettek párat). Én a kezemen elterjedt körömgombámat gyógyítottam nagy sikerrel. Nekem a kezemen olyan gomba nőtt, ami a köröm széléről a köröm alatt terjedt befelé, és ezért nagyon nehéz volt kezelni. Mivel a gomba megeszi a köröm alsó rétegét, felülről nehéz bejuttatni bármit is, ameddig a köröm nincs reszelővel elvékonyít a beteg körömrész felett, oldalról pedig a gomba a terjedése során egy olyan elhalt anyagréteget hagy maga után, amin egy idő után szintén nem sok minden szer juthat be a célterületre. Azonban ha a körmöt tövig vágjuk, majd elvékonyítjuk reszelővel a beteg rész felett, akkor “beelőzhetjük” a további terjedését az által, hogy a felé ecsetelt HYPO behatol a körömbe, és kifejti hatását. A HYPO nálam nem irritálta a bőrömet. A gomba elterjedtségének a stádiumától függően több kezelés is szükséges lehet, de a HYPO nagyon hatékony, már egy kezelés után is megfelelően előkészítve a terepet látványos a hatása. A másik fontos dolog, hogy zoknikat, lábbeliket és körömápoló készletet fertőtleníteni kell, továbbá étrendi és életmódbeli változtatások is szükségesek lehetnek. A gombát a túlzott cukorbevitel, alkoholfogyasztás stb. segít életben tartani, tehát a gomba sok esetben egy helytelen élet ás gondolkodásmódra is felhívja a figyelmet.

  29. Anyukámnak is volt lábgombája évekig, abból adódóan lábköröm-gombája, majd orbánca(lázas betegség) mert a lábköröm-gomba felől felfertőződött. Orbáncra antibiotikumot szedett (2 hét), meggyógyult. Lábköröm-gombáját a lakk meggyógyította (12 hét). A lábgombáját Canestent ill.a Cadi-bene-Tevával kente naponta 2-szer. Ez csak akkor hatott, akkor szűnt meg a viszketés és a vörös kiütések amikor – ELŐTTE 20 PERCIG ÁZTATTA A LÁBÁT, LEMOSTA SZIVACCSAL szappan ill. szódabikarbónás vízzel. A Canesten a gomba spóráját pusztítja el a bőrben, de korábban nem használt mert csak a nedves,puha,kitisztított bőrön tudott jól felszívódni. Úgy látom más is így járt, hogyha LÁBÁZTATOTT meggyógyult, ha nem áztatta a lábát nem gyógyult. Mama 8 hét alatt kigyógyult a 6 évig tartó lábgomba betegségéből. Azóta tünetmentes.

  30. Kíméletes, mégis nagyon hatékony megoldás a Sunrider gyümölcsmosója. Ez kukorica-, és kókuszcsíra enzimeket tartalmaz. SEMMILYEN KÁROS MELLÉKHATÁSA NINCS!
    Kb. 4-8 hét alatt gyógyul meg a köröm, a fertőzés mértékétől függően. Jelzi is, hogy hol van probléma, mert ha gombás helyre csöppentem, akkor habzik. 🙂

  31. Én most kezdem majd próbálni a hypo-módszert, eddig egy “kezelésen” vagyok túl. Hogyha van valami változás, akkor tájékoztatok mindenkit.

    • Aki próbálta a hypos kezelést milyen eredményeket ért el? Mennyi idő alatt? Pontosan hogyan alkalmazta?

  32. Aki próbálta a hypós kezelést pontosan leírná nekem a lépéseket? Mennyiböl mennyit kell beletenni?
    Segítsetek légyszives!

  33. FORMALIN———– GOMBÁRA EXTRA ERŐS LÁBSZAGRA!! 10órát dolgozom bakancsba 4órát utazom annyira gombás lett a lábam és büdös hogy már bakancson keresztül és mosás után is büdös volt vettem a patikába formalint recept nélkül beáztattam vele a lábam a szag elmult nem izzadt így a gomba is elmúlt bakancsot és minden mást kidobtam ujat vettem!!!! bementem a dokihoz irattam ki erősebb formalint melegviz +50°% formalin 1d/1d a cipőmet kiöblítettem vele a papucsomat a bakancsomat azóta SEMMI GOMBA SEMMI SZAG!!!! ha nyilt seb van a lábadon akkor vegyél elsőnek REXONA sprayt gold aranyszínű fujd be vele napi 3 szor mosás után utánna formalin 3 napig!! 2 hétig. a szőnyeget a lakást HIPÓ DOMESTOS MOSD FEL AZ EGÉSZ HÁZAT ÉS ENNYI ELMÚLIK 4ÉVIG KÜZDÖTTEM DE SIKERŰLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

  34. 18 even keresztul szenvedtem koromgombaval semmi azaz semmi nem segitett. Mostanaig. Kotyvasztottam egy kremet amit heti 1 alkalommal es 4 heten at hasznaltam es most mar fel kormom tiszta!!! Most hatasos kezeleseket adom masoknak termeszetesen cipo zokni stb fertotlenitessel egyutt, specialis femtartalmu titok zokni es bioptronlampas kezelessel egyutt mert csak igy lehet vele harcolni es nyerni!

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*