Nagyobb fakanálba csurgatott akácméz, mellette friss gyógynövényágacska.

Ebben a zord időben előfordul, hogy nem leszünk kimondottan betegek, de gyakran köhögünk, vagy már egy kevés, hideg levegőn töltött idő után is kapar a torkunk. Ebben az esetben nem szívesen veszünk ki szabadságot, viszont a köhögést szeretnénk valamilyen módon csillapítani. Erre az egyik legjobb ellenszer a méz, de a kakukkfű, a bazsalikom és a vadárvácska is olyan gyógyhatásokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik, hogy saját magunk egy kitűnő köhögéscsillapítót készítsünk.

Tegyen fel forrni egy edénybe vizet, majd helyezzen az edényre egy másik edényt, amelybe előzőleg 300 ml mézet tett. Mosson meg alaposan egy-egy csokornyi kakukkfüvet, bazsalikomot és vadárvácskát, majd aprítsa fel azokat. Ezt követően tegye a gyógynövényeket a mézbe. Hagyja a mézet legalább két órán keresztül a gőzfürdőben. Miután a méz lehűlt, szedegesse ki belőle a növényi részeket és öntse a mézet egy kisebb üvegbe. Köhögés csillapítására naponta 3 kiskanálnyit is elfogyaszthat belőle, de teába keverve is fogyaszthatja. Ha a köhögés súlyosbodik, akkor 2-3 óránként is lehet fogyasztani ebből a csodás aromájú mézből.

Miért olyan hatásos a gyógynövényes mézes keverék? Elsődleges gyógyhatását a méz adja, persze csak akkor, ha megbízható helyről vásároljuk azt. A méz rengeteg vitamint, ásványi anyagot és a szervezetünk számára fontos enzimet tartalmaz. Gyógyítja a megfázást, a köhögést és tisztítja a légutakat. Erősíti az immunrendszert, véd a baktériumokkal és a vírusokkal szemben. A méz fertőtlenítő tulajdonsággal bír, így javasolható nemcsak köhögésre, hanem torokfájásra és a megfázás egyéb tüneteinek enyhítésére is. Megfázás esetén érdemes akácmézet fogyasztani, mivel nyugtató és gyulladáscsökkentő hatásokkal is rendelkezik. De a torkot is fertőtleníti és még a baktériumokkal is elbánik. Megfázás esetén tehát az akácméz az egyik legjobb választás, hiszen a betegség szinte minden tünetét enyhíteni képes.

A bazsalikom a légzőszervi betegséget gyógyítja, így be lehet vetni megfázás és hörghurut esetén is. Mivel vírus- és baktériumölő tulajdonsága van, ezért jelentősen felgyorsítja a gyógyulás folyamatát, ezek mellett fertőtleníti a légutakat és még a fejfájást is csillapítja. A kakukkfű fertőtlenít és immunrendszert erősít. Nyákoldó, köptető hatással bír, és a vírusos betegségek egyik jeles gyógyítója. Használható köhögésre, orrdugulásra, szájüregi és hörgőgyulladásokra, hiszen a vadárvácska gyulladásgátló hatóanyagokat is tartalmaz. A vadárvácska köptető és izzasztó hatásokkal rendelkezik, de köhögés csillapítására is rendkívül alkalmas.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*