A gyász hatással van az immunrendszerre?

Fekete környezetben teamécsesek égnek.

Ha elveszítünk valakit, aki közel állt a szívünkhöz, azt traumaként éljük meg. Ebben az életszakaszban a gyász folyamatain megyünk keresztül. Nem könnyű feldolgozni egy szerettünk halálát, hiszen ilyenkor nagyon sok emlékkel kell megbirkóznunk. A gyász nemcsak érzelmileg, hanem testileg is megviseli az embert. Kutatások igazolják, hogy a gyász hatással van az immunrendszerre, illetve ilyenkor a halálozási kockázat is jelentősen megnövekszik.

A gyász és a folyamatosan jelen lévő bánat egy negatív folyamatot indít el az emberi szervezetben. Az immunrendszer olyannyira legyengülhet, hogy különféle krónikus betegségek üthetik fel a fejüket, amelyek akár halálos kimenetelűek is lehetnek.

A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy a gyászoló személyek szervezete sokkal hajlamosabb a gyulladásra. A szervezetben kialakuló krónikus gyulladás azonban olyan betegségeket generálhat, mint cukorbetegség, szívbetegség, de a gyulladás lehet az oka az elhízásnak is, amit szintén sok betegség rizikótényezőjeként tartanak számon.

A gyász nemcsak testi betegségeket okozhat, hanem bizonyos lelki elváltozásokért, illetve betegségekért is okolható. Például szerepe lehet a depresszió kialakulásában, amely során a betegnek állandó szomorúsággal kell megküzdenie. A depresszió továbbá szintén meggyengítheti az immunfunkciókat, ami szintén betegségek okozójóvá válhat.

Milyen érzelmeket válhat ki a gyász? A gyászoló személy érezhet haragot, bánatot, szorongást, depressziót, és pánikérzés is úrrá lehet rajta. A gyászoló személy érezhet zsibbadást a végtagjaiban, küzdhet alvási nehézségekkel, lehetnek gondjai a koncentrálással, de úrrá lehet rajta a reménytelenség, a tehetetlenség, sőt vannak olyanok is, akik bűntudatot és lelkiismeretfurdalást is éreznek.

A gyász és a bánat nemcsak az immunrendszer működését zavarhatja meg, de okozhat fejfájást, hányingert és olyan fájdalmakat, amelyeket semmilyen betegség, szervi elváltozás nem magyaráz. A gyászoló személy könnyebben lesz náthás, influenzás, és ez is a legyengült immunrendszer számlájára írható.

A gyászoló személy étvágya is megváltozhat, így kevesebb tápanyag jut a szervezetébe, ami szintén oka lehet a betegségek kialakulásának.

  1. Bujdos Lászlóné

    T.cim
    Négy hónapja ment el a férjem azóta 6kilot fogytam de amúgy sem voltam vastag/166-63kg/ hiába eszem nem változik a súlyom sőt a bőröm megereszkedett az egész testemen.Rettenetesen nézek ki.Nagy labort és szűrő vizsgálatok negatív eredménnyel záródtak kivéve az amúgy is rendetlenkedo pajzsmirigyem működik alul.Igy hiznom kellene de nem.Kerem segítsen mert nem tudom kihez forduljak.Koszonom

    1. Mi ebben sajnos nem tudunk segíteni, de a 166 cm-hez a 63 kg teljesen normális súly, sem híznia, sem fogynia nem kellene. A bőr megereszkedése valószínűleg a hirtelen fogyástól van, javaslunk kollagénkiegészítőt szedni, illetve mozogni, izmot erősíteni a jobb kinézethez.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük