fbpx

Mi köze a meditációnak és az immunrendszernek egymáshoz?

Idős férfi törökülésben meditál, mögötte tó és hegyek.

Azok az emberek, akik rendszeresen meditálnak, már soha többé nem hajlandók lemondani erről a tevékenységről. Az elmondásuk alapján ugyanis ez a legjobb módszer a stressz csökkentésére és a betegségek megelőzésére. Hiszen mindenki tudja, hogy a magas stressz-szint milyen negatív hatást gyakorol a testre, a fizikai egészségre.

De természetesen nemcsak arra, hanem a mentális egészségre is, hiszen ha folyamatosan stresszesek vagyunk, akkor előbb-utóbb a lélek is megbetegszik, ez pedig a testi, a fizikai egészségre is kihat.

A meditációt azért is kedvelik olyan sokan, mivel növeli a szervezet ellenállását. A rendszeresen végzett meditáció ezen kívül az immunrendszer erősítésében is aktívan részt vesz. Ez több módon is megtörténik, mutatjuk is, hogyan.

A meditációnak van egy olyan csodálatos hatása, hogy sikeresen megnöveli a T-sejtek számát a szervezetben. Ezek a sejtek segítséget nyújtanak a fertőzésekkel és a betegségekkel szemben: megtámadják a szervezetbe kerülő kórokozókat, így azok nem tudnak sem fertőzéseket, sem pedig betegségeket okozni. A T-sejtek serkentésében a meditáció nagyon sokat segíthet. A folyamatos stressz és aggódás azonban károsítja az immunrendszert és csökkenti a T-sejtek termelődését.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

A meditáció pozitívan hat a kromoszómák telomereire is. Minden kromoszóma végén van egy úgynevezett telomer nevű szakasz. Ahogy öregszenek és ezzel együtt károsodnak a sejtek, ezek a telomerek egyre rövidebbek lesznek. Ezt a folyamatot nevezzük sejtöregedésnek. A hosszabb telomerek azt is jelzik – még ha idősebbek is vagyunk –, hogy a sejtjeink egészségesek és az immunrendszerünk is egészséges, azaz jó állapotban van. A meditáció a telomerekre is jó hatással van, ugyanis lassítja a sejtöregedési folyamatokat.

A meditáció másban is kiemelkedő szerepet játszik, aminek szintén köze van az immunrendszerhez, mégpedig javítja az immunrendszer antitestválaszait. Az antitestek közreműködnek a szervezetbe kerülő kórokozók elleni harcban, ezzel együtt a betegségek és a fertőzések kivédésében. A stresszcsökkentő technikák közül a meditáció az antitestek növekedését segíti elő.

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük