fbpx

Mi növeli meg a mellrák kialakulásának kockázatát?

Egy rózsaszínű háttér előtt fiatal lány ciklámen színű pólóban rózsaszínű szalaggal a mellén, kezében hangszóróval felfelé mutat és kiált.

Gyakran hallom nőktől, hogy ők nem járnak emlőszűrésre, mert kellemetlen élményük volt az orvossal vagy a mammográfiával kapcsolatban. Ismerek olyan nőt is, aki szülés óta, azaz majdnem 20 éve nem volt nőgyógyásznál. Sajnos nincs garancia arra, hogyha eljárunk szűrővizsgálatokra, akkor nem leszünk betegek. Az sem biztos, hogy „megússzuk” a betegséget vagy meggyógyulunk, ha mégis betegek leszünk, de nagyobb az esélye a gyógyulásra, ha az orvos időben diagnosztizálja a betegséget és mellette még életmódot is váltunk. Rontjuk az esélyeinket, ha évekig nem járunk szűrésre, vagy csak akkor megyünk orvoshoz, amikor már szemmel látható, érezhető tüneteink és fizikai fájdalmaink vannak.

Azt gondolom, hogy minden nőnek szüksége van arra, hogy legalább évente elmenjen a nőgyógyászati vizsgálatokra, hiszen élni is könnyebb azzal a tudattal, hogy nincs semmi bajunk, és nem fenyeget bennünket a rákos megbetegedés réme.

A közelmúltban közzétettek egy tanulmányt, amelyben leírták, hogy melyek azok a dolgok, amelyek megnövelik a mellrák kialakulásának a kockázatait. Most ezeket a tényezőket soroljuk fel.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Emeli a kockázatokat, ha valakinek fibrocisztás emlőbetegsége van. A kutatások szerint mintegy kétszeresére emeli ez a betegség az emlőrák esélyét. További kockázati tényező lehet még a fokozott koffeinbevitel, a jódhiány, illetve a hormonális egyensúlyhiány is.

A nők nagy része naponta legalább 12 órán keresztül melltartót visel. Kutatási eredmények azt mutatják, hogyha valaki napi 12 órát vagy annál többet visel melltartót, mintegy hatszorosára növekszik az emlőrák kialakulásának a kockázata. Lehetőleg viseljük minél kényelmesebb melltartót, és ha csak tehetjük, egyáltalán ne vegyünk fel.

A székrekedés is oka lehet az emlőrák kialakulásának. Azon nők körében nő meg a kockázata, akik hetente 2 vagy 3 alkalommal járnak csak nagydolgot végezni a mosdóba. Érdemes ezért növelni a víz- és a rostfogyasztást, illetve ügyelni a magnézium-bevitelre, mert ennek az ásványi anyagnak a hiánya is okozhat székrekedést.

Nagyon fontos, hogy valamilyen módon kivezessük a szervezetből a felesleges ösztrogént, mert ennek a hormonnak a magas szintje is összefüggésbe hozható a mellrák kialakulásával. A málna és az eper természetes módon segít a méregtelenítésében, de ezzel kapcsolatban mindenképpen konzultáljon szakorvossal.

A rendszertelen ciklus is emelheti a mellrák kockázatát. Számos oka lehet ennek a rendellenességnek, ezeket mind ki kell vizsgáltatni, hogy megtaláljuk a megfelelő kezelést.

Amennyiben valaki 20 éves kora előtt elkezdi szedni a fogamzásgátlót és azt használja 35 éves kora után is, azzal megnöveli az emlőrák kialakulásának az esélyét.

Szóljon hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük