Két csésze frissen lefőzött kávé, mellette kávészemek.

Ön is úgy érzi, hogy a reggeli kávé nélkül el sem indulhat a napja? Reggel a kávé az első gondolata és éhgyomorra kortyolgatja ezt a fekete italt? Hozzáértők egyöntetű véleménye az, hogy a lehető legrosszabbat tesszük az egészségünkkel, ha reggeli előtt kávézunk.

Különösen igaz ez arra, akinek az epehólyagjával van problémája. Epebetegségben a reggeli kávéfogyasztás okozhat étvágytalanságot, éles fájdalmat, de még hányingert, hányást is, sőt még hasmenés is előfordulhat.

A kávéban koffein található, amely lehet, hogy felpörgeti először a szervezetet, de aztán szorongást is okozhat. Ez később rögeszmés-kényszeres gondolatokat is szülhet, illetve fóbiákat is generálhat – legalábbis egyes szakértők ezt állítják.

Sokan azt gondolják, hogy a kávé segít gondolkodni, de az igazság az, hogy az elfogyasztása után egy órával már jelentősen rontja a koncentrálóképességet.

Magas vérnyomástól szenved? Ha emellé még kávét is fogyaszt, nagy veszélynek teszi ki magát, mivel a kávé megemeli a vérnyomást. Ezek a kellemetlen tünetek akár két-három óra múlva is jelentkezhetnek, miután megitta a kávéját. Kávé helyett igyon inkább vizet, mert ez még a vérnyomásnak is jót tesz.

A kávéfogyasztás és az emlőbetegségek közötti kapcsolat ma már tudományosan igazolt. Fibrocisztás emlőbetegséget okozhat, ha valaki túl sok kávét fogyaszt. Ez a hatás a benne lévő koffeinnek köszönhető.

A koffein a menopauza kellemetlen tüneteit is felerősítheti, így azoknak a hölgyeknek, akik a menopauzába léptek, mindenképpen javasolt a kávéfogyasztásának mérséklése, illetve abbahagyása. Helyette igyon gabonakávét, mert az rendkívül egészséges. A koffein egyébként jelentősen felerősíthet egyes menopauzális tüneteket. Ilyen például az éjszakai izzadás, a hőhullámok megjelenése, de még a hüvelysorvadás folyamatának felgyorsulásáért is felelőssé tehető a koffein.

A kávé nemcsak fáradtságot okozhat, de megemeli a szervezet stresszhormonszintjét is, így nemhogy nyugodtabb, de sokkal idegesebb lehet egy csésze kávé elfogyasztását követően.

A kávé a bőrre is negatív hatást gyakorol, mivel jelentősen lecsökkenti a kollagénszintézist, ami a bőr puhaságát és rugalmasságát képes biztosítani. Minél több koffeint visz be valaki szervezetébe, annál jobban roncsolódik a bőr állapota.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*