Manapság nagy gondnak számít az antibiotikum-rezisztens baktériumok ellen folytatott, sokszor hiábavaló harc. Például az MRSA-baktériumok évente sok embert támadnak meg. Az emberek legfőképpen a kórházakban fertőződnek meg ezzel a baktériummal. Egyes feltételezések szerint a koriander egy hatékony gyógynövény lehet az antibiotikum-rezisztens baktériumok ellen.

Kutatók korianderolajat alkalmaztok olyan baktériumtípusokra, mint MRSA, E. coli és Salmonella. A kutatók által közétett tanulmány szerint a korianderolaj nagyban meggátolja ezeknek a baktériumoknak a szaporodását, különösen az MRSA és az E. coli esetében. A kutatók úgy vélték, hogy a korianderolaj károsítani képes a bakteriális sejteket körülvevő membránokat, illetve olyan élettani funkcióikat is blokkol, mint la égzés, míg végül a sejtek teljesen elpusztulnak.

A kutatás vezetője megjegyezte, hogy a koriander élelmiszerekben való felhasználása elősegítheti a bakteriális károsodás és az élelmiszer-eredetű betegségek megelőzését, esetlegesen a gyógyszerészeti antibiotikumok természetes alternatívájaként is működhet.

A koriander – vagy más néven kínai petrezselyem – az ázsiai, indiai és a thai konyha gyógynövénye. A koriander fűszeres ízt kölcsönöz a savanyúságoknak, a szószoknak és a salátáknak.

A koriander a benne lévő hatóanyagoknak köszönhetően antioxidáns, fájdalomcsillapító, gyulladásgátló és antimikrobiális hatásokkal rendelkezik. A gyógynövény magjaiból készített tea hatásos lehet szorongó állapotok kezelésére, míg az illóolaj hígított állapotban a bőrfertőzéseket képes kezelni. A koriander illóolaját a koriandermagokból préselik. Az elmúlt évszázadokban felhasználták fájdalom enyhítésére, görcsoldásra, hányingert is kezeltek a segítségével, de emésztőserkentőként is alkalmazták, sőt még gombás fertőzéseket is kezeltek vele.

A fejlett országokban a népesség harminc százaléka szenved olyan betegségben, amelyet baktériumok okoznak. Ezek az emberek leggyakrabban élelmiszerfertőzés miatt betegszenek meg. A kutatókat egyre inkább ösztönzi, hogy még több vizsgálatot végezzenek a korianderrel kapcsolatban, hiszen több vizsgálat is bebizonyította, hogy nagyon hatásos lehet olyan baktériumok elpusztításában, amelyek már az antibiotikumokra sem reagálnak. Sok tudós úgy véli, hogy a korianderolaj egy olcsó és hatékony alternatíva lehet az antibiotikum-rezisztens baktériumok ellen, hiszen ezt a gyógynövényt még tabletta formájában is felhasználhatjuk olyan rezisztens bakteriális fertőzések kezelésére, amelyek egyébként nem lennének kezelhetők.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*