Gyárakból kiömlő környezetszennyező füst.

A levegő szennyezettsége egyre nagyobb méreteket ölt. Ez sok egészségügyi problémát okozhat, beleértve az Alzheimer-kórt is. Azokon a területeken, ahol magas a légszennyezettség sokkal több a szívbetegség, a rák és a stroke miatti halálozási arány, mint a kevésbé szennyezett területeken.

Azokon a területeken, ahol magas a légyszennyezettség, magnetitet mutattak ki a tudósok. A megnetit pedig megnöveli a béta-amiloid plakk, azaz a sejtjelzést gátló fehérje lerakódását, amely az Alzheimer-kórra oly jellemző. A kutatók nem mondták még ki nyíltan, hogy ezek a toxikus részecskék közvetlenül felelőssé tehetők az Alzheimer-kór kialakulásáért, vagyis még nem mutatták ki az ok-okozati összefüggést, azt azonban állítják, hogy a magnetitnek igenis káros hatása van az agyra.

A biológiai magnetitrészecskék kicsik és kristályosak, melyek magas hőmérsékleten képződnek vagy a kipufogógázból vagy a gyárak füstgázából származó olvadt cseppecskék formájában. Más szóval ezek a részecskék az égés melléktermékeiként keletkeznek. Kutatók ezért sürgető megoldásokat javasolnak a részecskekoncentráció levegőben történő csökkentésére.

Belélegzéskor a magnetitrészecskék az orrból az agy szagló részeibe, majd onnan a hippokampuszba kerülnek, ahol plakkok képződnek belőlük. Ezek a plakkok viszont felelőssé tehetők az Alzheimer-kór kialakulásáért.

A magnetit egy mérgező anyag, amely megzavarja a normál sejtműködést és hozzájárul az oxidatív sejtkárosodást okozó destruktív szabad gyökök kialakulásához, amely az Alzheimer-kór egy másik klasszikus jellemzője.

A magnetit mellett a kutatók olyan fémtartalmú részecskéket is találtak, mint az alumínium, a réz és a platina. A platina főleg a járművek katalizátoraiból származik. Az agyban a nehézfémek magas aránya szintén hozzájárul a rettegett betegség, vagyis az Alzheimer-kór kialakulásához.

Bár a testünk természetes módon is termel antioxidánsokat – olyan anyagokat, amelyek semlegesítik a veszélyes szabad gyököket –, ezek néha nem elégségesek a szennyező anyagok és toxinok oxidatív káros hatásainak leküzdéséhez. Az antioxidánsok táplálékforrásának növelése elengedhetetlen, különösen akkor, ha valaki szennyezett levegőjű területen él.

Az antioxidánsok kiegészítők formájában nem olyan hatásosak, mint az élelmiszerekben lévő antioxidánsok. Az antioxidánsokkal teli gyümölcsök és zöldségek a legjobbak az oxidatív stressz csökkentésére és az Alzheimer-kór kockázatainak csökkentésére. Az intenzív színű zöldségek és gyümölcsök a leghatékonyabbak A paradicsom és a görögdinnye antioxidáns likopinben gazdag, míg a narancs, a citrom, a grépfrút és a lime antioxidáns karotinoidokat és flavonoidokat tartalmaznak. Ezek a hathatós polifenolok szinergikus hatást fejtenek ki, azaz egymást hatását felerősítik, vagyis hatékonyabban működnek együtt, mintha külön fogyasztanánk azokat. A sárgarépa és a sütőtök béta-karotin-tartalma kiemelkedő, a zöld tea pedig antioxidáns katekinekkel van tele.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*