fbpx

A kurkuma valóban az egészségünket szolgálja

Egy szürke asztalon egész, felszeletelt és porrá őrölt kurkuma.

A kurkumát már évszázadok óta alkalmazzák Indiában a fertőzések leküzdésére és különféle betegségek megelőzésére. Többek között az emésztőrendszer egészségét óvják ezzel a fűszer- és gyógynövénnyel.

A kurkumából még gyógyszer is készül, hiszen a benne található kurkumin nevű vegyület nagyon sok egészségügyi probléma kezelésére alkalmas. Sok tanulmány számol be arról, hogy kurkuma, és ezzel együtt a kurkumin rendszeres fogyasztása segíthet abban, hogy az artériák ne tömődjenek el, ezzel pedig megelőzhetővé válik a szívinfarktus, illetve az agyvérzés is.

A kurkuminnak emellett kiemelkedő szerepe van a magas vérnyomás csökkentésében és a véráramlás fokozásában. Ez a sárgás színű fűszer csökkenti az LDL-koleszterin-szintet és az összkoleszterinszintet is, ami szintén minimalizálja a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

A kurkumával kapcsolatban az is bebizonyosodott, hogy nagy szerepe van a rák elleni küzdelemben, melyet az antioxidáns-tartalmának köszönhetünk. A kurkumin nemcsak a rák kialakulásától védhet meg bennünket, hanem a daganat továbbterjedésétől is, illetőleg a kezelés során lehetővé teszi, hogy az egészséges sejtek ne szenvedjenek el károsodást.

Az ízületi gyulladás sok kellemetlenséget és egészségügyi panaszt okozhat, hiszen ilyenkor az ízületek megduzzadnak, begyulladnak és merevek lesznek. Mivel a kurkumin gyulladást is csökkent, így nemcsak az ízületi gyulladást előzhetjük meg a segítségével, de a már kialakult betegség tüneteinek csökkentésében is bátran számíthatunk erre a gyógynövényre.

A kurkumin gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően a mentális betegségek megelőzésében is segítségünkre lehet, hiszen a depresszió egyes válfajai is a szervezetben kialakuló gyulladás miatt jönnek létre.

Az allergiás megbetegedésekben szenvedők is fellélegezhetnek, hiszen a kurkumin megvédhet az allergia kialakulásától, mégpedig oly módon, hogy megakadályozza a hisztamin felszabadulását, így allergiás tünetekkel egyáltalán nem kell számolnunk, persze csak abban az esetben, ha rendszeresen fogyasztjuk ezt a sárga színű fűszernövényt.

A kurkuma még egyes bőrbetegségek esetén is nagyon hatásos lehet, leginkább a pikkelysömör, az atópiás dermatitisz, a bőrviszketés és a pattanások esetében.

  1. Gelencsér Tibor

    Rendszeresen használom levesekben és főzelékekben.Általában kb.2 liter folyadékhoz 1 mokkáskanálnyit rakok.Az üzletekben kapható kurkumát használom.Nem tudom,hogy ez ugyan olyan hasznos-e,mint a hírdetett,drága anyag?A hírdetések ezt nem említik, de a használati mennyiségeket sem! Azt sem említik,hogy bizonyos gyógyszerek szedése/ pl.vérnyomás csökkentők/ melletti használata nem okoz-e problémákat?Szeretném,ha ezekről is tájékoztatást kapna az “egyszerű” ember!

    1. Kedves Tibor,
      az étrend-kiegészítőként árult kurkumakészítmények a növény hatóanyagát, a kurkumint tartalmazzák kivonat formájában, ami azt jelenti, hogy jóval koncentráltabb hatóanyag-tartalommal rendelkeznek, mint a fűszerként árusított verzió. Mivel a növénynek vérhígító hatása van, nem szokták javasolni véralvadásgátló gyógyszer szedése mellett, de erről mindig a kezelőorvossal érdemes konzultálni.

  2. Tiszteletel megszeretném kérdezni a bél,és vastagbél tisztitásra van-e természetben tanálható növények,Gyümölcs,Zöldségek stb.Vag gyogynövények.Itt a méregtelenitésre,salaktalanitásra,bél tisztitásra gondolta.Tiszteletel Boldog Új Esztendöt kivánok.

    1. Kedves Valéria,
      használható levesek, mártások, húsfélék stb. fűszerezésére, illetve étrend-kiegészítőként alkalmazva kövesse a címkén feltüntetett adagolást.

  3. Kaposvári István

    Én a tészta és nokedli (galuska) készítésnél használom. Barátságos színt varázsol a hókadt szín helyett a készítménynek!

  4. Kórosi Valentin Éva

    Én már regóta úgy fogyasztom a kurkumát, hogy 1 pohár vízbe 1 csapott kávéskanál kurkumát teszek, 1 késhegynyi fekete töröttborsal mivel segiti a felszívódást és mindennap ebéd után, mivel zsírban oldódó, megiszom.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük