Vízszűrő kancsó, előtte egy pohár tiszta víz, mellette citrom.

Az emberi testnek szüksége van vízre. Persze itt csak minőségi vízről beszélhetünk, csak ez képes pozitívan hatni az emberi szervezetre. De miért is van szükségünk vízre? A víz szabályozza a testhőmérsékletet, tápanyaggal látja el a szervezetünket, kimossa az emberi szervezetből a méreganyagokat, és létfontosságú minden egyes sejt számára, hogy azok megfelelően legyenek képesek működni. Az emberi test nagy része vízből áll. Élelem nélkül több napig, illetve egy-két hétig is kibírhatjuk, de ivóvíz nélkül mindössze csak pár napig.

Az emberek különös gondot fordítanak a napi táplálkozásukra, de az ivással csak kevesen foglalkoznak. Pedig a víz nemcsak létszükséglet, hanem nagyon fontos az emberi szervezet számára egyéb szempontok miatt is.

Azonban nagyon nem mindegy, hogy milyen vizet iszunk. A csapvíz nem minden esetben egészséges, hiszen tele lehet az emberi szervezet számára káros anyagokkal. Lehetnek benne gyógyszermaradványok, szennyező anyagok. Ezektől nem azonnal lehet megbetegedni, de egy idő után felhalmozódhatnak az emberei szervezetben, és így betegségeket okozhatnak.

Iratkozzon fel hírlevelünkre még ma!

Töltse ki a feliratkozó formot, hogy naprakész információkkal láthassuk el Önt.

Sokan azt hiszik, hogy a palackozott víz egészséges. Ez nem minden esetben van így, hiszen a műanyag palackból is kioldódhatnak az emberi test számára káros anyagok. A legjobb, ha víztisztító berendezést használunk, de a víz felforralása és lehűtése is egy jó megoldás lehet.

A palackozott víz fogyasztása nemcsak azért nem ajánlott, mert a műanyagból kioldódnak a peszticidek és olyan egészségügyi problémákat okozhatnak, mint meddőség, rákos megbetegedés vagy születési rendellenesség, hanem számos más oka is van annak, hogy a műanyag palack használata nem a legjobb megoldás.

A palackozott vizek előállításához rengeteg olajat használnak fel, amelyek károsítják a környezetet. A műanyaghulladékok károsítják a tengeri ökoszisztémát. Hozzáértők szerint 2050-re két tonna halra egy tonna műanyag hulladék jut majd. A műanyag palackok nem bomlanak le a földben, azaz nemcsak a vizeket, de a talajt is szennyezik. Márpedig ha élhetőbb környezetet szeretnénk kialakítani, akkor fontos, hogy ne termeljünk annyi szemetet, hiszen ezeket tárolni is kell valahol, és ez a hely nem más, mint az ember környezete.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*