Fekete köménymag és az abból kinyert olaj.

A fekete köménymag olaját már a múltban is előszeretettel használták mind külsőleg, mind pedig belsőleg. Kleopátráról mindenki nagyon jól tudja, hogy mennyire fontosnak tartotta szépsége megőrzését. Szépészeti kellékei közül ez az olaj sem maradt ki. Nofertiti fényes hajkoronáját is ennek az olajnak köszönhette. Hippokratész gyógyszerei között is ott szerepelt ez az olaj. Szentül hitt ugyanis benne, hogy mind az emésztési panaszokat, mind az anyagcsere-problémákat orvosolni tudja vele. Az ájurvéda már több száz esztendeje alkalmazza, mivel meg vannak győződve az olaj gyulladáscsökkentő hatásairól.

A feketeköménymag-olajjal kapcsolatban több száz kutatást végeztek. A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy az olaj egyik hatóanyagának, a timokinonnak erőteljes tumorcsökkentő hatása van. Ez a vegyület gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatással is rendelkezik.

Az apró, fekete magvak több mint száz értékes vegyületet tartalmaznak. A fekete köménymag olaja sztearinsavat, palmitinsavat, olajsavat, linolsavat és fehérjéket tartalmaz. Emellett B1-, B2-, B3-vitaminokban, kalciumban, folsavban, rézben, vasban, foszforban és cinkben is gazdag.

Fitoszterolokban is bővelkedik, amelyekre szükségünk is van, hogy megelőzzük az endokrin rendellenességeket, az immunhiányos állapotot és a szív- és érrendszeri megbetegedéseket.

A feketeköménymag-olaj stimulálja az immunrendszert, ami így eredményesen tud megküzdeni a betolakodó kórokozókkal és a betegségekkel szemben. Emellett a jólétünket és a vitalitásunkat is megnöveli.

Ez az olaj jótékonyan hat a szív- és keringési rendszerre. A benne lévő omega-3 és omega-9 zsírsavak, illetve fitoszterolok növelik az érfalak rugalmasságát és megakadályozzák a vérrögképződést. Ez a hármas meggátolja, hogy az erek falán lerakódások képződjenek, csökkentik a koleszterinszintet, illetve a gyulladás ellen is védelmet jelentenek, amely sok esetben okozhat szívbetegséget.

A feketeköménymag-olaj az egyik leghatékonyabb ellenszere a baktériumoknak, beleértve azokat is, amelyek ellenállnak az antibiotikumoknak.

Mire jó még a feketeköménymag-olaj? Elősegíti a haj növekedését és megakadályozza a korai őszülést. Enyhíti az allergiás tüneteket és csökkenti a szorongást, az idegi feszültséget, a megfázás kellemetlen tüneteit. Lehet használni emésztési zavarokra, hasmenésre és gyomorégésre. Csillapítja a fejfájást és a migrént. Javít az alvásproblémákon és segíthet a depresszión és a levertségen. Enyhíti az ízületi gyulladást, a hátfájást és a reumát. Javítja a gyenge izomtónust és csökkenti az izomfájdalmakat. Alkalmazható ekcémára, bőrgyulladásra és száraz bőrre.

Milyen hatásokkal rendelkezik? Fájdalomcsillapító, antibakteriális, gyulladásgátló, fekély elleni, antioxidáns, görcsoldó, vírusellenes és vizelethajtó.

Belsőleg naponta három teáskanálnyit kell belőle elfogyasztani, lehetőleg étkezések előtt. Terhes és szoptató nők mindenképpen kerüljék a feketeköménymag-olaj fogyasztását és használatát.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*