Finn szaunában üldögélő idősebb pár.

A legújabb kutatási eredmények szerint a rendszeres szaunázás csökkentheti az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának kockázatát.

Finnországban egy húsz éven át tartó kutatást végeztek a szaunázók körében. A kutatók azt vizsgálták, hogy a rendszeres gőzfürdőzés milyen hatással van az egészség megőrzésére, pontosabban, hogy a rendszeres szaunázás nyújt-e valamiféle védelmet a demencia és az Alzheimer-kór kialakulása ellen. A kutatók a vizsgálat befejeztével azt a megállapítást tették, hogy a leggyakoribb szaunahasználók esetében hatvanhat százalékkal csökkent az Alzheimer-kór és a demencia kialakulásának kockázata. Azok a személyek, akik kevesebbszer, azaz heti két vagy három alkalommal szaunáztak, mintegy húsz százalékkal csökkent ennek a két betegségnek az esélye.

A rendszeres gőzfürdőzés nem csupán az agyi betegségek kialakulásának megelőzésében nyújthat hathatós védelmet, hanem a memóriára és a szív egészségére is kedvező hatással van.

Egy 2015-ben közzétett tanulmány szerint a szaunázás nagyon egészséges. Azok, akik hetente négy-öt napot szaunáznak, esetükben szignifikánsabban alacsonyabb a hirtelen szívhalál, a stroke és más szívbetegségek kialakulásának kockázata, mint azok körében, akik egyáltalán nem hódolnak ennek a szenvedélynek. A kutatók arról számoltak be, hogy a gyakori szaunahasználat javítja a szív- és érrendszeri egészséget, hiszen nagyon jó hatással van az erek állapotára, mindemellett csökkenti a vérnyomást és jobb kamrafunkciót eredményez. Nem meglepő, hogy ezek a kutatók a gyakori szaunázást az „ajánlatos szokások” közé sorolták.

A kutatók még most sem teljesen biztosak abban, hogy pontosan mi okozza a szaunázás pozitív hatásait, azt viszont állítják, hogy a szaunázás kardiovaszkuláris kondicionálást eredményez, amely meglepően nagyon nagy hasonlatosságot mutat az aerob testmozgással.

Más kutatások szerint a szaunázás a véráramlásra van kedvező hatással, ami szintén olyan hatást eredményez, amit az alacsony és mérsékelt intenzitású testmozgás során érhetünk el. Márpedig a testmozgásról már több kutatás bebizonyította, hogy nemcsak a szívbetegség, hanem a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatait is csökkenteni tudja.

A szaunában való izzadás tehát a fizikai aktivitás előnyeivel vetekszik. Ez igazán jó hír lehet azoknak, akik nem elkötelezett hívei a rendszeres testmozgásnak.

Ehhez a cikkhez 2 hozzászólás

  1. SZTELEK gábor Pál

    felfrissíti a vérkeringést. hidegvizes merüléssel együtt a változó igénybevétel felrázza a szunnyadó szervezetet.

  2. Én már a 70-es évek óta szaunázok, de sajnos csak hetente egyszer. 2000.ben súlyos infarktuson estem át és egy sürgős by pasz műtéten. Ezt követően az orvosaim eltiltottak a szaunázástól. Afelépüléemet követően nagyon hiányzott a szauna és saját felelőségemre óvatos szaunázást engedélyeztek és teszem is. Most vagyok 75 éves és nagyon jól esik.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*