Különféle színű gyümölcsök és zöldségek egymás mellé szín szerint rakva: málna, narancs, citrom, kivi, áfonya és lila hagyma.

Biztos mindenki hallott már arról, hogy a színeknek jelentése és hangulatot befolyásoló hatása van. Gondoljunk csak a fekete színre, amelyet hazánkban a gyász színének is tartanak. Ehhez a színhez a legtöbb esetben a gyász, a szomorúság és a szeretett személy elvesztésével kapcsolatos mérhetetlen szomorúság áll. A piros szín pedig a szerelem színe, nemhiába van az, ha egy szívecskét rajzolunk, akkor rögtön ezzel a színnel színezzük be és nem kékkel vagy éppen sárgával. A színekkel a hangulatunkat is kifejezhetjük. Nyáron például az emberek többsége vidám, felszabadult és általában optimista. Talán ezért is viselünk elsősorban vidám, élénk színeket. Télen és ősszel kevés emberen látni citromsárga vagy világos színű ruházatot, ezekben a hónapokban a sötétebb, komorabb színeket részesíti az emberek többsége előnyben.

A színek a lelki és fizikai egészségünkre is hatással vannak. A színterapeuták egy színspektrumot használnak, amelybe elsősorban a narancs, a piros, az indigókék, a sárga, a kék, a zöld és az ibolyaszínek tartoznak. Amikor nem jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor a bennünk keringő energia valahol megreked, vagyis a bennünk lévő energia kibillen az egyensúlyából. A terapeuták a megfelelő szín alkalmazásával képesek arra, hogy az egyensúly ismét helyreálljon, vagyis az egyén ismét boldogan folytathassa az életét. A színterapeuták alkalmazhatnak meditációt, amely során a vizualizációs technikát használják, természetesen ebben a módszerben a színek is fontos szerepet kapnak. De a színterápiát mi magunk is alkalmazhatjuk, ha a problémánknak megfelelő színű ruhát viselünk vagy adott színű ételeket fogyasztunk.

A piros szín az alsó testrésszel áll kapcsolatban. Mikor ne használja ezt a színt? Ha magas vérnyomásban szenved, ha a szívével vannak gondjai, de a pihenéshez, relaxációhoz sem szerencsés pirosba öltözni. Azonban ha szeretné a vérkeringését felpezsdíteni vagy a derékfájdalmát csillapítani, akkor mindenképpen fontos szerepet kell ennek a színnek az életében kapnia. Ez a szín életerővel és energiával is képes lesz feltölteni. Az is segít, ha a meditáció során erre a színre gondol, vagy sok-sok piros zöldséget, gyümölcsöt fogyaszt, például paradicsomot, meggyet vagy éppen epret.

A narancsszín a hát alsó részével, a vesével és a hassal áll kapcsolatban, így ha emésztési gondjai vannak, kerülje el messzire ezt a színt, de akkor sem érdemes a narancsszínű ruházathoz és ételekhez ragaszkodni, ha feszültek vagyunk vagy lazítani szeretnénk. Akkor tartson ki ezen szín mellett, ha problémái vannak a húgyhólyagjával vagy fájdalmas menstruációs tünetek gyötrik. De ennek a színnek a segítségével az étvágya is fokozódhat és még fittebbnek is érezheti magát. Miközben elképzeli a narancsszínt, ropogtasson sárgarépát vagy majszoljon narancsot egy szép narancsszínű ruhában.

A kék szín hideggé és fázóssá tesz, ezért ha ezt el szeretné kerülni, akkor semmiképpen se öltözzön kékbe. De pajzsmirigy-alulműködés esetén sem javasolt kék színű ruhát ölteni és kék ételeket fogyasztani. Ellenben ragaszkodjon ehhez a színhez, ha a torkával, a nyakával vagy a pajzsmirigyével vannak egyéb gondok, sőt idegnyugtatásra, sebgyógyulásra és gyulladáscsillapításra mindenképpen ezt a színt részesítse előnyben. Meditáció során összpontosítson erre a színre és egyen minél több kék szőlőt vagy áfonyát.

Ha valaki autoimmun betegségben szenved, mindenképpen kerülje el a zöld színt. Ellenben ez a szín erősíti a szívet, a tüdőt, és jó hatással van a légzési panaszokra. A zöld szín a szorongó, félénk emberek színe, mivelhogy nyugalmat és harmóniát kölcsönöz az ilyen embereknek. Akinek a zöld a színe, jól teszi, ha minél többet kirándul a természetben és ezen túl a kertészkedés lesz a hobbija. Vegyen minél több cserepes virágot és fogyasszon minél több zöld leveles zöldséget és zöld színű gyümölcsöt.

A sárga a gyomorfájós emberek egyik legnagyobb ellensége, de a hiperaktív embereket is még inkább felpörgeti, míg az agresszív személyeket még durvább és még meggondolatlanabb cselekedetekre sarkallja. A sárga szín megtámogatja az emésztési folyamatokat. Feszültségoldásra, idegcsillapításra és izomlazításra is nagyon alkalmas. Öltözzön minél több alkalommal sárga öltözetbe és szeresse meg a sárga színű étkeket, mint például banán, citrom, kukorica.

A szenvedélybetegek – alkohol- és drogproblémákkal küzdő személyek – kerüljék el jó messzire a lila színt, de a mentális betegségekre sincs jó hatással. Viszont ez a szín csökkenti a gyulladást, nyugtató hatással van az idegekre és még a fejfájást is csillapítja. Meditáció során összpontosítson lila színű virágokra, mint például a levendula, és fogyasszon olyan ételeket, amelyek lila színben pompáznak.

Az indigókék nem segít a mentális problémákon, de jobb, ha azok is elkerülik ezt a színt, akik táplálkozási zavarban szenvednek vagy nyugtatókat szednek. Az indigókék csillapítja az idegi eredetű feszültséget, megszünteti a migrént, és még az álmatlanságban szenvedőket is megnyugtatja. Fogyasszon minél több padlizsánt és szilvát, ha ilyen gondjai támadnak.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*