Neuronok különféle kölcsönhatásba lépve egymással.

Végre valami új a gyógyászati fronton. Ez alkalommal semmi gyanús csodaszer vagy a kézrátétel új formája, hanem egy peptid, amely az immunrendszer valóságos és szerves alkotórésze: ezek a transzferfaktorok.

Mennyire újak ezek a faktorok? Mik ezek? És mire képesek?

A transzferfaktorok nem feltétlenül minősülnek újnak. Már 1949-ben felfedezte őket egy amerikai immunológus, Henry Sherwood Lawrence. A transzferfaktorok az immunrendszer molekulái, amelyek aminosavakból állnak.

Eddig több mint 200 különféle vízben oldódó változat ismert, amelyek mindegyikére a kis molekulatömeg jellemző. A fehér vérsejtek (a limfociták) termelik őket. A pontos molekuláris szerkezete azonban még nem ismert ezeknek a proteineknek. Ez azért meglepő, mert arra utal, hogy a tudományos vizsgálata ezeknek az anyagoknak haszontalannak tűnik.

Feltételezhető, hogy a különböző élőlények génállományának dekódolása hasonlóan bonyolult, vagy még bonyolultabb, mint ezeknek a kis peptideknek a szerkezetanalízise. Mégis elsőbbséget élvez a génállományok analízise. A feltételezett ok: profitábilitás. A genetikai manipulációk szabadalmaztathatók, és például a génmódosított kultúrnövényeket piacra lehet dobni.

A transzferfaktorok (ha arra képesek, amit híresztelnek róluk), komoly fenyegetést jelenthetnének a gyógyszeriparnak és például az oltási kampányoknak. Mert ezek a transzferfaktorok tárolják a bekövetkezett fertőzésekről az információkat, ugyanis „regisztrálják” a fertőző kórokozók antigénjeit, ezeket az információkat aztán továbbadják a természetes ölősejteknek, és megjelölik a további fertőző kórokozókat. Ezzel könnyebbé és gyorsabbá teszik a betolakodók azonosítását, különösen egy újabb fertőzés során.

A transzferfaktorokkal el lehetne érni azt, amit most az oltásokkal érnek el: a bekövetkezett fertőzésekre „memóriafaktorok” kialakítását – csak a transzferfaktorok esetén ezt „fincsi” adalékok, pl. higany, formaldehid, antibiotikumok stb. nélkül. A transzferfaktorokat ki lehetne vonni állatok fehérvérsejtjeiből, valamint kolosztrumból és tojássárgájából. Az előtejben lévő anyag optimálisan pótolja a csecsemő még hiányzó immunrendszerét.

Nem csoda tehát, ha a transzferfaktorok beteg felnőtteknél történő alkalmazását jól tolerálhatónak ítélik meg. A kérdés csak az, hogy mennyire hatékonyak ezek a faktorok a kiépült immunrendszerrel rendelkező embereknél. Egyes vizsgálatok szerint klinikai alkalmazás során számos hatékonyságot figyeltek meg a herpesz, a krónikus kimerültség szindróma, a kandidiázis és gyerekek akut fertőzéseinek kezelésében. A pozitív eredmények ellenére a modern orvostudomány a transzferfaktorokat valami „alternatív agyszüleménynek” tekinti.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*