Fekete bodzából készült szörp citrommal, fahéjjal.

Az előző részben olvashattuk, hogy mennyi jótékony hatással rendelkezik a fekete bodza. Viszont nem csupán a virágát, hanem a termését is felhasználhatjuk, mert még szörp vagy lekvár formájában is megmutatkozik áldásos ereje. Persze itt a bodzán kívül egyéb hozzávalók is szükségesek.

A bodzának a bogyóiból, de még a virágából is készíthetünk szörpöt, amely kedvenc italunk lehet a tikkasztó kánikulában. A virág alapú szörphöz szükség van bodzavirágra, cukorra és citromra. Az arányok attól függően változnak ki, mennyi szörpöt szeretne készíteni. 20 darab ernyőszerű virághoz 2,5-3 kg cukor, 10 liter víz és 2 db karikára vágott citrom szükséges. A hozzávalókat öntse egy edénybe, majd olyan helyen tárolja, ahol nem mászhat bele bogár, nem szállhat bele por, és ahol sem túl meleg, sem túl hideg nincs. Három napig hagyja állni, majd az egész elegyet szűrje le, ezután az elkészült szörpöt öntse üvegekbe, ezt követően tárolja hűvös helyen. A bogyóból készült szörphöz szemezzen le 6 kg bodzabogyót, adjon hozzá 3 kg cukrot, öntse fel vízzel, majd a bodzaszemek széthullásáig főzze azt. Majd szűrje le, és az alaposan megmosott üvegekbe öntse át az elkészült szörpöt, amit aztán dunsztolni szükséges.

A bodzalekvárral készült sütemények nagyon ízletesek és finomak. 2 kg leszemezett bodzát keverjen össze szintén 2 kg, apróra kockázott almával és 2 kg cukorral. Hagyja állni fél napig, hogy az ízek összeérjenek, majd főzés során pépesítse az almát és a bodzát. Ha nem találja elég lekvárszerűnek az állagát, sűrítse be zselatinnal. Ezután töltse üvegekbe, majd dunsztolja azokat.

A bodza alkalmas pálinka, likőr és bor készítésére is, a régebbi időkben a gyógyhatásuk miatt fogyasztották ezeket az italokat. Likőr készítésénél 2 kg alaposan megmosott bodzabogyót szemezzen le, majd tegye egy 3-4 literes üvegbe. Öntsön rá 2 liter 96 százalékos alkoholt. Egy hétig tárolja hűvös helyen, például a kamra tökéletes hely erre. A hét minden napján rázza fel az üveget. Ezt követően 3 liter vízben főzzön fel 1 kg cukrot, 20 szem szegfűszeget, két fahéjrudat és két citrom lereszelt héját. Az egész főzetet öntse rá a 7 napig érlelt alkoholos-bodzás elegyre, és a likőrt még néhány napig ily módon pihentesse. Majd megtörténhet a szűrés és a likőr üvegekbe töltése. Még legalább 3-4 hónapig száraz, hűvös helyen hagyja érlelődni, csak azután fogyassza el.

Mire használhatjuk még a természetnek eme remek növényét? Készíthetünk belőle dzsemet, turmixot, bodzalevet, befőttet, de a bodzavirágot ki is ránthatjuk és palacsintába is süthetjük. Nem hiába hajoltak meg a bodzafa előtt az idősebb emberek, tiszteletüket ily módon fejezték ki, mert nagyon is hittek a gyógyító erejében.

Ehhez a cikkhez 5 hozzászólás

  1. fekete bodza lekvár, hmmm, nem tudom mit szólna a család…maradok inkább a jól bevált baracknál, nézzétek az idei szezon kedvenc receptünk http://glurl.co/barackos

  2. Tavaly készítettem bodzadzsemet. Hihetetlenül finom! A gyerekek is imádják, úgyhogy újra elkészítem, most van itt a szezonja. A leghíresebb konzervgyárak aranyáron forgalmazzák a bodzadzsemet, bárki ellenőrizheti…

    • Mi is készítettünk csak bodza, alma és bodza, körte és bodza lekvárt. Már a kiszedésnél is fantasztikus, milyen lesz télen? Imádja a család 🙂

  3. Bencsikné Judit

    Én is készitettem szőrpőt virágboll .Gyermekeim Unokáim imádják ,Én száritott virágbol teát iszom .A bogyőkból otelló szőlővel főztem llekvárt .Vajaskenyérrel csodás.

Szóljon hozzá a cikkhez!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*